Több mint 300 középiskolás önkénteskedik a 72 óra kompromisszum nélkül akcióban
2016. október 08. szombat 09:13

Pécsett október 6. és 9. között több területen segíthetnek az önkéntesek a 72 óra kompromisszum nélkül akciója során. A több mint háromszáz középiskolás főként egyházmegyei és önkormányzati intézményekben segít majd a PécsiKatifi irányításával. Az idei megnyitó díszvendége Sors Tamás paralimpiai bajnok pécsi úszó volt.
Az önkéntes munka során a legtöbbet maga az önkéntes nyer - fogalmazta meg az akció lényegét Geiszelhardt Sára, a szervező PécsiKatifi munkatársa, aki hozzátette: Az önkéntesség nem mártírság. Az is önkéntesség, hogy szervezünk egy programot a barátainknak. Nem kell idegeneknek segíteni, a közvetlen környezetünkben, az iskolánkban is sokat tehetünk másokért.
A három történelmi egyház kezdeményezte az akciót több mint tíz évvel ezelőtt. Egyesek szerint a közösségi szolgálat is ebből a programból nőtte ki magát - mondta Nagy Norbert a Pécsi Egyházmegye ifjúsági referense.
„Hisszük, hogy a jó cselekedetnek missziós hatása van! Adja Isten, hogy ebben a jó cselekedetben, jó szándékban formálódjatok. Olyan eredmények szülessenek meg, amelyek legfőképpen bennetek születnek meg, oly módon ismerjétek meg egymást, ahogyan eddig nem. Higgyétek, hogy a jó cselekedeteitek másokat is formáljanak, alakítsanak!" - Udvardy György pécsi megyéspüspök ezekkel a szavakkal köszöntötte a résztvevőket, és nyitotta meg a rendezvényt.
A 72 óra kompromisszum nélkül akció során tavaly Pécsett az önkéntesek többek között rendbe tették a Pálos kolostor, az Ajtósi Dürer utcai óvoda, a Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesülete, valamint a Ciszterci Nevelési Központ Óvoda és Általános Iskola udvarát, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola és a 400 ágyas klinika kertjét, a Ciszterci Vendégház díszkertjét, valamint a Szent István teret. A Misina állatmenhelyen a park szépítésében és az állatgondozásban segítettek. Ezenkívül Pécs-Somogyban, Patacson, Mecsekszabolcsban, a Szent Lőrinc Gondozóotthonban, Mohácson, Siklóson és Kozármislenyben is önkénteskedtek.
Akárcsak tavaly, idén is legnagyobb létszámban a középiskolások csatlakoztak a programhoz, akik a megnyitó és az azt követő beszélgetés után közös játékban vehettek részt a Magtár Látogatóközpont pincéjében.
Forrás: Pécsi Egyházmegye
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A trafikok kerülnek a NAV baranyai...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Nem élelmiszerekre is kiterjeszthetik...
- Még lehet nevezni a Virágos...
- Hétfőtől módosított menetrend szerint...
- Most már tényleg betelt a pohár,...
- Helyi termelőtől vásároltam...
- Ha tűzoltónak menne, ne habozzon, itt...
- Így tombolt a békeharc: vasgyűjtéssel...
- A Nemzeti Sírkert része lett a pécsi...