Több lopás is történt az elmúlt napokban
2017. március 16. csütörtök 13:30

A Pécsi Járásbíróság március 13-án elrendelte egy pécsi férfi és egy pécsi nő előzetes letartóztatását egy hónapra többrendbeli lopás bűntette alapos gyanúja miatt, és március 11-én három férfi előzetes letartóztatását egy hónapra kétrendbeli, csoportosan elkövetett rablás bűntette alapos gyanúja miatt.
A nyomozás eddigi adatai szerint a pécsi férfi és nő február 15. napján a déli órákban egy idős sértett siklósi otthonába lakásvásárlás ürügyén bekéretőztek és a sértett figyelmét elterelve a sértett 790.000.- forint készpénzét jogtalanul eltulajdonították. A gyanúsítottak 2017. március 7. napján délelőtt egy szintén idős sértett beremendi otthonába a csukott, azonban nem zárt ajtón át bementek, az ott alvó sértett mellett a szekrény fiókjából 500.000.- forint készpénzt tulajdonítottak el.
A gyanúsítottak 2017. március 10. napján a délelőtti órákban a szintén idős, mozgásképtelen sértett beremendi otthonába a résnyire nyitva hagyott ajtón át bementek, a lakás átkutatták, azonban értékeket nem tudtak eltulajdonítani. A kiemelt tárgyi súlyú bűncselekményre figyelemmel alaposan tartani kell attól, hogy a gyanúsítottak szabadlábon hagyásuk esetén tárgyi bizonyítási eszközök elrejtésével, megsemmisítésével vagy a már kihallgatott tanúk befolyásolásával vagy megfélemlítésével meghiúsítanák vagy veszélyeztetnék a bizonyítást, illetve újabb bűncselekményt követnének el. A határozat ellen a gyanúsítottak és védőik jelentettek be fellebbezést, így az nem jogerős.
A nyomozás eddigi adatai szerint három férfi március 9-én éjszaka Pécsett, a Kórház téren tettleg bántalmaztak egy pécsi sértettet, akitől eltulajdonították pénztárcáját, okiratait valamint mobiltelefonját. A gyanúsítottak az előbbi esetet követően néhány perc elteltével ugyanott tettleg bántalmaztak egy másik sértettet, akitől mobiltelefonját tulajdonították el. A bántalmazás következtében a sértett koponyazúzódást szenvedett.
A kiemelt tárgyi súlyú bűncselekményre figyelemmel alaposan tartani kell attól, hogy a gyanúsítottak szabadlábon hagyásuk esetén elszöknének, elrejtőznének, a tanúk befolyásolásával vagy megfélemlítésével meghiúsítanák vagy veszélyeztetnék a bizonyítást, illetve újabb bűncselekményt követnének el. A határozat ellen a gyanúsítottak és védőik jelentettek be fellebbezést, így az nem jogerős.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Új arcok bukkanak fel a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Egy sebész a műtőben villogjon, ott...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...

