Tizenöt év fegyházra ítélték a "szülinapos gyilkost"
2008. június 04. szerda 16:59
Az első fokon eljáró bíróság Antal Gábor vezette tanácsa a férfit nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésben mondta ki bűnösnek és mellékbüntetésként tíz évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.
A tényállás szerint a fiatalember 2007. június 29-én italozással ünnepelte 20. születésnapját Siklósnagyfaluban. Amikor a jelentős mennyiségben elfogyasztott pálinkától, vodkától, cherrytől és sörtől erősen ittas állapotba került, arra gondolt, jó lenne az ünneplést a közeli település, Matty báljában folytatni.
Mivel nem volt pénze az utazáshoz, úgy döntött, hogy egy közelben lakó idős asszonytól kér. Elment hozzá, de a 87 éves nő azt mondta, nem ad, mert neki sincs. A fiatalember ekkor pálinkát kért és kapott. Megivott belőle két pohárral, majd először ököllel, aztán egy bottal ütlegelni kezdte vendéglátóját.
A fejére és a felsőtestére sújtott, a bántalmazást az asszony könyörgésére sem fejezte be, csak akkor hagyta abba, amikor áldozata már magatehetetlen volt. A férfi a házból 5200 forinttal távozott és egy ismerősével szórakozni ment.
Az áldozatra másnap a fia talált rá. Az asszony kórházba került, de tíz nappal később belehalt sérüléseibe. Gyilkosát pedig elfogta a rendőrség és eljárást indított ellene.
Az ítélet ellen a vádlott és védője enyhítésért, valamint a minősítés megváltoztatásáért jelentett be fellebbezést, így az ügy a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Teherautót lopott egy részeg...
- Harmincnégy éve özönlötték el...
- Egy baranyai városban fagyizgatnak ma...
- Ma éjjel is csodás égi jelenség...
- Drogkereskedőket ítéltek el jogerősen...
- Évente kétszer ingyen segít a...
- A pécsi püspök, Udvardy György...
- Apa és fia árulta a drogot Pécsett...
- Pécsi tudósok szerint igenis mérhető...
- Elfogadta a 2026-os költségvetést a...