Tizennégyezer aláírás a pécsi Vásárcsarnokért
2007. december 22. szombat 22:33

Néhány nap leforgása alatt közel tizennégyezer aláírást gyűjtöttek össze a vásárcsarnok kofái, hogy megakadályozzák átköltöztetésüket a város szélén található Expo Centerbe.
Ismert, hogy a komplexum majd félmilliárdos veszteséget termel évente. Ettől a tehertől pedig szabadulna a pécsi önkormányzat, így az ingatlan eladása, vagy a vásárcsarnok idetelepítése is felmerült az hasznosítási ötletek között.
Bár a város polgármestere szerint semmilyen döntés nem született a kérdésben, Majdik Miklós önkormányzati képviselő szerint Demján Sándorral, a Trigránit Zrt. elnökével már javában folynak az egyeztetések az igencsak értékes ingatlanról. Majdik ezért sem tartja különösnek, hogy a város vezetése nem ad határozott választ a vásárcsarnok jövőbeni sorsáról.
A képviselő szerint az ingatlan értékesítésére vonatkozó feltételezését azzal is alá tudja támasztani, hogy immár az a lehetőség is felmerült, hogy ha nem is az Expoba, de a vasúti pályaudvar közelébe költöztetnék a csarnokot - ez utóbbit, mint mondja, a polgármester sem tartja eretnek gondolatnak.
A piacozó bérlők a történtek után nyílt levélben fordultak Tasnádi Péterhez és Demjánhoz, amelyben kifejtik, a csarnok létjogosultságát a jelenlegi helyén, és formájában, a összegyűjtött aláírások, és a polgárok azóta sem szűnő támogatása legitimálja.
Visszautasítják, hogy tisztességes és őszinte aggódásuk politikai címkét kapjon, s mint ilyet, magyarázat nélkül söpörjék le az asztalról. A bérlők hangsúlyozzák, mindent meg fognak tenni azért, hogy a több ezer vásárcsarnokból élő ember, és sok tízezer vásárló érvei meghallgatásra találjanak.
A polgármester sajtószóvivője az üggyel kapcsolatban csak annyit közölt, hogy a megfelelő időpontban, tájékoztatni fogják az érintettek.
B.M. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Viharos széllel záporok érkezhetnek...
- Halálra gázoltak egy idős asszonyt...
- Pécsi kórházban látták utoljára az...
- Vadkamera buktatott le egy szemétből...
- Pécsi patikában, dohányboltban...
- Zarándoknapon vett részt a Pécsi...
- Buszbaleset szemtanúit keresik a...
- Ha húsz percnél többet késik a busz...
- Pécsett és Mohácson is gyújtanak...
- A hűvös május miatt elhúzódik az idei...