Tíz pécsi oviban és egy bölcsődében is felütötte a fejét a koronavírus-járvány
2021. december 03. péntek 13:52

Újabb gyermekek és dolgozók kerültek karanténba a város gyermek-intézményeiben az elmúlt három napban. Tíz óvodából és egy bölcsődéből jelentettek fertőzötteket, összesen 155-en kerültek járványügyi megfigyelés alá, közölte az önkormányzat.
A Zsolnay Vilmos utcai, a Bártfa utcai és az Apáczai 3-as óvodákban egy-egy dolgozóról, míg a Pécs-Somogyi, a Zipernowsky Károly utcai, a Bornemissza Gergely utcai, a Budai Nagy Antal utcai, a Magyar Lajos utcai, valamint az Apáczai 1-es és 2-es óvodákban egy, vagy több kisgyermekről igazolódott be, hogy elkapta a koronavírus-fertőzést.
A hatóság a fertőzöttek környezetében lefolytatott kontaktkutatás eredményeként - a fertőzöttekkel együtt - összesen 8 óvodai dolgozó és 132 kisgyermek esetében rendelt el járványügyi megfigyelést.
A Kisgyermek Szociális Intézmények Mandula Bölcsődéjében előbb az egyik dolgozóról, majd az egyik kisgyermekről is beigazolódott, hogy elkapta a koronavírus-fertőzést. A velük szoros kapcsolatba került további 13 kisgyermek számára a hatóság szintén karantént rendelt el.
Valamennyi intézményben elvégezték a fertőzésben érintett helyiségek fertőtlenítő nagytakarítását. A karanténnal nem érintett kisgyermekek ellátását a pécsi intézmények továbbra is biztosítani tudják.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pácban az LMP: Schiffer lemondott...
- Több mint 6700 embert bocsátanak el a...
- A pécsi modellügynökségek rendben, a...
- El se tudtuk képzelni, hogy...
- Baranyában is célba ért a...
- Nézze meg, milyen időjárásra...
- Mindenkinek el kellett hagynia az...
- Orbán Viktor az ünnepen: beszélnünk...
- Figyelem, változik a pécsi buszok...
- Kiakadtak a fogyasztók: szerintük...

