Tesióra alatt lopott pénzt az öltözőből egy diáklány
2017. január 13. péntek 10:01

Egy harkányi iskola öltözőjéből lopott tízezer forintot egy fiatalkorú lány.
Egy nő 2017. január 12-én 8 óra 45 perckor személyesen tett bejelentést a Harkányi Rendőrőrsön arról, hogy január 9-én lányának táskájából a testnevelés óra alatt ellopták a pénztárcáját, amelyben tízezer forint volt.
A rendőrök még aznap az iskolában azonosították az elkövetőt, majd törvényes képviselője jelenlétében előállították a Siklósi Rendőrkapitányságra.
A 14 éves szavai lány elmondta, hogy találomra választotta ki a lány táskáját, majd kivette a pénztárcát a benne lévő pénzzel együtt. Azt is elmondta, hogy mástól is lopott már korábban, akkor összesen három alkalommal kétezer forintot vett ki egy osztálytársa kabátjából, azonban a pénz egy részét elköltötte.
A rendőrök a házkutatáskor a pénztárcát és a pénz egy részét is megtalálták, majd visszaadták a sértettnek.
A lány ellen lopás vétség elkövetése miatt nyomoz a Siklósi Rendőrkapitányság.
Forrás: BMRFK - Fotó: Kálmándy Ferenc (archív)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Ragadozók tízezreit telepítették...
- Befejeződött az építkezés, kétszer...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- A robogók és a rollerek többségére...
- Új főszponzor: dől a lé a Fradinál!
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Faggyal, havazással és széllel...

