Télűző mulatságot tartanak a Bóbitában februárban
2017. január 19. csütörtök 07:30

A Bóbita Bábszínház február 11-én, szombaton ismét megrendezi immár hagyománnyá vált télűző mulatságát, a „Farsangoló HANG-oskodás"-t.
Délelőtt tíz órakor a Dödölle című csecsemőszínházi előadásra, illetve a Mesekuckóba várják a legapróbb nézőket és felnőtt kísérőiket, délután négy órától pedig a Hamupipő című, négy éven felülieknek szóló bábelőadást tekinthetik meg az érdeklődők.
A délután négy órakor kezdődő bábelőadás után kerül sor a Hang Gábor-díj ünnepélyes átadására, melyet a Bóbita társulatának egy tagja kaphat meg évről évre a társulat tagjainak szavazata alapján.
Az aktív elfoglaltságra vágyó, ügyes kezű vendégek 11-13, valamint 14.30-16 óra között farsangi álarcokat készíthetnek a kézműves teremben, illetve 17 órától ugyanitt arcfestésen vehetnek részt a kíváncsi látogatók.
19 órától a 14 éven felüli korosztályt várják az UN-DEAD című, felnőtteknek szóló bábelőadásra, melyet a szegedi Barboncás Társulat mutat be a pécsi közönségnek.
Forrás: Bóbita Bábszínház
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Befejeződött az építkezés, kétszer...
- Ragadozók tízezreit telepítették...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- A robogók és a rollerek többségére...
- Új főszponzor: dől a lé a Fradinál!
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Faggyal, havazással és széllel...

