Teljes gőzzel előre: hétvégén a Balaton-átúszás mellett átevezés és vitorlásviadal is lesz
2018. július 12. csütörtök 17:03

A főszervezők egyeztetésének eredményeként a 36. Lidl Balaton-átúszás mellett a Balaton-átevezést és a Volvo High Tech Regattát is biztonságosan meg tudják rendezni a hétvégén.
Csütörtökön dőlt el, hogy kétszeri halasztás után szombaton sor kerülhet az úszók hagyományos megméretésére Révfülöp és Balatonboglár között. Ugyanerre a napra írták ki korábban a Fonyód-Badacsony-Fonyód útvonalon az átevezést, míg a szombaton és vasárnap zajló vitorlásviadal mezőnye - két pályaverseny után - Alsóörsről Balatonfenyvesre tart a hétvége első napján.
Utóbbi verseny rendezőinek közleménye szerint a három esemény szervezői korábban egyeztetést tartottak, hogy megtalálják a megoldást, és ne kelljen lemondani egyik rendezvényről sem.
"A Lidl Balaton-átúszáson 12 órakor zárják le a rajtot Révfülöpön, így körülbelül egy óra múlva már az utolsó úszó is közel egy kilométer távolságra lesz az északi parttól. A Volvo High Tech Regatta Alsóörs Marina és Fenyves Yacht Club közötti túrafutamának rajtidőpontját az adott szélviszonyokhoz kalkulált hajósebességek függvényében határozzák meg úgy, hogy a mezőny leghamarabb 14 óra körül érjen Révfülöphöz. Ekkorra már az úszók elhaladását követően, szinte teljes biztonsággal több mint egy kilométer hosszan felszabadítható az északi part előtti terület a hajózási zárlat alól" - áll a vitorlásverseny szervezőinek közleményében, amely kitér rá, hogy a Balaton-átevezés esetében is hasonló megoldást dolgoztak ki korábban.
Itt a résztvevők Fonyódról rajtolva mintegy 4,5 kilométert eveznek az északi part felé, majd egy fordítóbóját kerülve visszatérnek a déli partra. A fordítóbója mellett horgonyoz majd egy biztosító vitorláshajó, ettől északra, Badacsony előtt, a hajózható vízmélység figyelembevételével tűznek ki egy kaput, ezek között haladhat át a vitorlásmezőny, amely azután a balatonfenyvesi befutó felé veszi az irányt.
A mindhárom fél számára elfogadható megoldások kialakításában a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság is részt vett.
MTI - Fotó: Pixabay
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ősszel érkezik az élelmiszer-utalvány...
- Hatos lottó: óriási változás jön...
- Használt ruhákból készít menő...
- Fotóival keres szerelmet Kustánczi Lia
- Elhunyt Szebeni János, rádiós,...
- Magyarországon is kimutatták a...
- Kirajzolódott a mohácsi Duna-hídhoz...
- Idén is megrendezik a Pécsi...
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...
- Kedden indul az Ördögkatlan...