TAKA: remélik, nem lesz több titok
2008. június 24. kedd 21:35

- A TAKA legfontosabb célja, hogy a pécsiek hozzájuthassanak azokhoz a közérdekű információkhoz és adatokhoz, amelyek őket jog szerint megilletik. A baj az, hogy csak megilletnék. Egyelőre ugyanis Pécsett nem divat megfelelően tájékoztatni a lakosságot. Azt tapasztaltuk, hogy a közérdekű adatok megismerése városunkban akadályokba ütközik. Úgy véljük, jogunk van tudni, ki és mire költi a város vagyonát - mondta egy keddi sajtótájékoztatón dr. Komlódi András és dr. Nagy Róbert - akik foglalkozásukat tekintve ügyvédek - a szervezet alapítói.
Amit már kikértek maguknak:
1.) A TAKA kikérte a polgármestertől a Pécs 2010 Konzorcium által elkészített EKF programra vonatkozó hatástanulmányokat, mivel álláspontjuk szerint jogszabálysértő a tanulmányok nyilvánosságrahozatalának eddig többször hangoztatott megtagadása.
2.) A TAKA kikérte a stratégiai önkormányzati cégek (PÉTÁV, BIOKOM, PVVZrt, Pécsi Közlekedési Zrt. Pécsi Vízmű Zrt.) ügyvezetőinek, vezérigazgatóinak a munkaszerződését, 2007-2008.évekre szóló prémiumkiírását, és az általuk használt cégautó beszerzések szerződéseit.
3.) A TAKA kikérte a polgármestertől a polgármesteri keret terhére az ECO-CORTEX Kft-vel 2007-2008 évekre megkötött tanácsadói szerződéseket.
4.) TAKA kikérte a polgármestertől az önkormányzat belső ellenőrzési csoportjának a PVV Zrt. gazdálkodásáról készített vizsgálati jelentését.
Dr. Komlódi András az egyesület elnöke szerint a TAKA azért alakult, hogy a mindenkori önkormányzatot, és az önkormányzati szolgáltató cégeket rávegye arra, hogy megfelelően tájékoztassák a lakosságot arról, mire és hogyan használják a pénzüket, vagyonukat. Azt ígéri, ők megszerzik ezeket az információkat, és bárki számára elérhetővé teszik majd.
- A TAKA tagjai között van ügyvéd, orvos, mérnök, pedagógus, festőművész, közgazdász, egyetemi oktató és szakács is. A társadalom legkülönbözőbb területeiről gyűltünk és gyűlünk össze, mert együtt élünk ebben a városban, érdekeink közösek. Azt szeretnénk, ha Pécset bárki számára átlátható pénzügyi, gazdasági városvezetés jellemezné - mondja dr.Komlódi.
Az egyesület fő célkitűzése, hogy a közérdekű adatokat kezelő szervek a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket betartsák, és betartassák, ezzel elősegítve az információszabadságot és Pécsett megalkotásra kerüljön egy olyan rendelet, mely a közérdekű adatok megismerését szabályozza.
- Kitüntetett figyelmet kívánunk szentelni azoknak az eseteknek, amikor az önkormányzati szervek jogszabályi kötelezettségüknek nem tesznek eleget és a közérdekű adatokat - akár önként, akár kérésre - nem hozzák nyilvánosságra. Szervezetünk jogi segítséget kíván nyújtani a közérdekű adatok megismeréséhez, szorgalmazni kívánja e körben a jogalkotás és a jogalkalmazás továbbfejlesztését Pécsett - mondja az elnök.
A TAKA minden esetben megpróbálja elkerülni a felesleges perlekedést, de nem riad meg attól, hogy cselekedjen. Ezért, ha szükséges, pert kezdeményez olyan ügyekben, melyben a közérdekű adatok nyilvánosságra hozatalát megpróbálják megakadályozni, és az érintettek nem tesznek eleget jogszabályi kötelezettségüknek.
Dr. Nagy Róbert a szervezet elnök-helyettese hangsúlyozza, a TAKA pártoktól független szervezet, pártoktól támogatást nem kap, és azoknak sem nyújt támogatást, pártpolitikai tevékenységet nem folytat.
- Ragaszkodunk ahhoz, hogy az önkormányzat, illetve szervei, cégei egy egységes elveket valló szabályozás alapján kezeljék, hozzák nyilvánosságra a közérdekű adatokat és alap nélkül ne hivatkozzanak üzleti titkokra, személyes adatok védelmére, szerzői jogokra. Legyenek megismerhetőek az önkormányzat és cégei költségvetésére, vagyonára, pénzeszközeire kötött szerződések - mondja dr.Komlódi és dr.Nagy.
A szervezettel bárki felveheti a kapcsolatot az [email protected] e-mail címen, vagy a társaság honlapján keresztül (www.taka.hu), ahol kérdezhetnek, bejelentéseket tehetnek és közérdekű adatok kikérését, nyilvánosságrahozatalát kezdeményezhetik.
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre melegebbre fordul, napsütéses...
- Drogkereskedőket ítéltek el jogerősen...
- Vasárnapig tart a rendőrségi razzia...
- Elfogadta a 2026-os költségvetést a...
- Orbán Viktor: a tét Magyarország...
- Először értékelik pontozással a...
- Régi fényében kapja vissza Pécs a...
- Tizenhárom éve ölték meg Bándy Katát...
- Kollár Lajos: aki két ciklus alatt...
- Hármas karambol történt a 6-os főút...