A helyi nyilvánosságot bővítenék

2008. június 07. szombat 19:50

A helyi nyilvánosságot bővítenék
Társaság a közérdekű adatokért (TAKA) néven új pécsi szervezet kezdte meg a munkáját a minap. A közhasznú társadalmi társaság, amelynek alapítói között ügyvédeket, orvost, mérnököt, pedagógust, festőművészt, közgazdászt, egyetemi oktatót, szakácsot és grafikust találhatunk, azt tűzte ki célul, hogy megismertesse a közfeladatokat ellátó szervek adatait, s az általuk kötött szerződések részleteit.

Mint azt a társaság egyik alapítója, s elnöke, dr. Komlódi András ügyvéd (képünkön) lapunknak elmondta, azért hívták életre a szervezetet, mert manapság egyre több közérdekű adatot tartanak vissza - mind városi, mind állami oldalon.

Szerinte az információk birtokában az egyének, csoportok, érdekközösségek könnyebben és hamarabb tudnak döntést hozni fontos kérdésekről, s pontosabb döntést tudnak hozni életüket érintő kérdésekről, érvényesíthetik személyi - közösségi jogaikat, érdekeiket.

Már honlapjuk is van

Komlódi András elmondta, várják a pécsiek észrevételeit, közérdekű adatok kiadására vonatkozó kéréseit is. Ezeket bárki eljuttathatja hozzájuk weblapjukon keresztül (A szájt eléréséhez KLIKK IDE!). Ígéretet tett rá: minden egyes lakossági panasznak utánajárnak, s amennyiben sikerrel járnak, az eredményeket is a honlapon közlik majd.

Mint mondja, sajnos a közérdekű adatokat kezelő szervek az ezek nyilvánosságra hozatalára vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket nem mindig tartják be, ezért elő szeretnék segíteni az információszabadságot.

Utalt rá, ezután minden olyan esetnek különös figyelmet szentelnek majd, amikor az állami, önkormányzati szervek jogszabályi kötelezettségüknek nem tesznek eleget és a közérdekű adatokat nem hozzák nyilvánosságra. A szervezet szerint ugyanis akad hiányosság, visszásság bőven, ami az e körben megmutatkozó jogalkotás és a jogalkalmazás továbbfejlesztését is megkívánja.

Kérdésünkre elmondta, már kapcsolatba léptek Pécs polgármesterével és főjegyzőjével is. Arra kérték őket, hogy a jövőben különösen figyeljenek a közérdekű adatok nyilvánosságra hozatalára. Azt szeretnék ugyanis elérni, hogy ez automatizmus legyen.

Komlódi doktor igyekszik hangsúlyozni, a társaságnak nem célja a felesleges perlekedés, de nem riadnak vissza attól, hogy a köz érdekében cselekedjenek. "Elsődleges érdekünk az információ szabad áramlásának elősegítése, amelytől nincsen félni valója senkinek sem. Nyilvánvaló, hogy a pereskedés nem segíti elő az időben történő információhoz jutást, de mint végső megoldás, hatásos eszköze lehet a közérdekű adatvédelemnek és adatfelhasználásnak" - mondja.

Az ügyvéd azt is leszögezte: a TAKA pártoktól független szervezet, s csak a fent említett lakossági célok vezérlik működését.

Kép és szöveg: Korb Zoltán