Szökőkút a körforgalomban
2008. szeptember 22. hétfő 11:53

Varga Péter, a PHVV vezérigazgatója a Pécsi Újság.hu kérdésére azt mondta, az a szándékuk, hogy méltó környezetet hozzanak létre a város bevezető útjain a lakóövezetek kezdeténél. Mint magyarázta, elindult egyfajta gondolkodás, miként és mekkora összegből lehetne mindezt megvalósítani.
Tudatosítani akarják ugyanis az ide érkezőkben, hogy egy nagy kulturális hagyományokkal rendelkező városba érkeznek: elsőként már hozzá is kezdtek egy szökőkút kialakításához.
A helyszín adta magát, hiszen a Szigetvár irányából érkezőket méretes körforgalom fogadja, amely megépítése óta olykor kopárságával, néha hatalmas gaztengerével hökkentette meg a látogatókat. A közművek bekötése után elindulhat a kivitelezés is, és a holding szándékai szerint még szeptemberben át is adhatják a Pécsett rendhagyónak számító attrakciót.
Az elképzelések szerint, ha nem is mindenhol vizes környezettel, de feldobják a többi bevezető utat is. Konkrétumok még nincsenek, de annyi sejthető: virágosítással és új díszelemekkel teszik majd látványosabbá a többi városkaput.
Képünk a 6-os főút ingerszegény, keleti bevezető szakasza mentén készült.
Kép és szöveg: Korb Zoltán
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Változik a menetrend Baranyában,...
- Ismét biztonságos a jég, lehet...
- Brutális éjszakai fagyokkal, nappal...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Orbán Viktor meghívót kapott a Gázai...
- Baranyában három helyen is fát vágnak...
- Templomban szemelte ki idős áldozatát...
- Februárban kiderül, hány sasmadár...
- Kondizni mennek a héten a NAV...
- Újabb találkozóra hívja a fiatal...

