Szobor őrzi majd a Szovjetunióba elhurcoltak emlékét a Mártírok útján
2017. január 15. vasárnap 18:27

Körülbelül 300 ezer embert hurcoltak el kényszermunkára 1944-ben, illetve '45-ben Magyarországról a Szovjetunióba. A történelmi katasztrófára emlékeztet majd az a szobor, amelyet a pécsi önkormányzat állíttat a Mártírok útja és a Kolozsvár utca kereszteződésében.
Pécs még tavaly augusztusában nyújtott be támogatási kérelmet az Emberi Erőforrás Támogatás „Emléktáblák kihelyezésének támogatása" című pályázati felhívásra, amely a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és áldozatok emlékévéhez kapcsolódik.
Városunk, illetve Baranya súlyosan érintett volt a történelmi katasztrófában. A megyéből több mint kétszáz településről hurcoltak el embereket kényszermunkára a Szovjetunióba. A gyűjtőpont a pécsi Lakits laktanya volt, ide szállították az embereket, majd vonattal tovább vitték őket.
A pécsi önkormányzat egy emlékmű felállításával kíván méltó módon emlékezni az elhurcoltakra és az elhunytakra. A hamarosan a közgyűlés elé kerülő előterjesztés szerint a Trischler Ferenc nevéhez köthető alkotást februárban avatnák fel. A dokumentum szerint egy közel három méter magas emlékoszlopot helyeznek ki, amelyre bronzból készült portrésorozat kerül. Az alkotásról készült vázlatrajzok ide kattintva tekinthetők meg.
Az emlékmű felállításáról csütörtökön dönthet a közgyűlés.
Képünkön: az alkotásra kerülő portrésorozatról készült vázlatrajz.
Palotás P.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Ragadozók tízezreit telepítették...
- Befejeződött az építkezés, kétszer...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- A robogók és a rollerek többségére...
- Új főszponzor: dől a lé a Fradinál!
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Faggyal, havazással és széllel...

