Szigor: visszavettek a közlekedők
2008. augusztus 01. péntek 21:30

Mint azt Gál Jenő rendőr alezredes, a Közlekedésrendészeti Osztály kiemelt főelőadója a Pécsi Újság.hu megkeresésekor elmondta, az intézkedéscsomag hatása jól lemérhető a halálos kimenetelű balesetek számának alakulásán: idén tizenöt közlekedési incidens végződött tragédiával július közepéig. Ez éppen feleannyi, mint az elmúlt évek átlaga - a szakemberek szerint egyértelmű, hogy az új szabályok hozták meg az áttörést.
Gál Jenő utalt rá, az adaton kívül általánosságban is elmondható: csökkent a balesetek száma, és az autósok jóval megfontoltabban közlekednek az év eleje óta. Ez utóbbi szerinte a megnövekedett bírságolási tételek és az objektív felelősség elvének alkalmazása miatt következhetett be.
Az úri sofőrök között ugyanis futótűzként terjed egy-egy kemény bírság híre, s a szankcióktól való félelem a közlekedési morál javítását szolgálta.
- A "vagány", notórius szabálytalankodók persze megmaradtak. Ők ugyanakkor általában jól vezetnek, és ritkán okoznak balesetet. Mindenesetre addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik, így erre a célcsoportra igyekszünk még több figyelmet fordítani - mondja az alezredes, aki szerint a hathatós fellépés idővel mindenkit utolér.
A szankciók mellett több más miatt is jobban figyel ugyanakkor a többség. A közelmúltban kihelyezett digitális sebességmérő táblák sokat használnak, ugyanis a balesetveszélyes helyek közelében folyamatosan mérnek, intézkednek az egyenruhások is. Emellett az átépített átkelők is nagyobb biztonságot nyújtanak a gyalogosok számára, s nem utolsósorban a közelmúlt gázolásai miatt is nagyobb a figyelem, és a fegyelem.
Korb Zoltán - Fotó: MTI
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nézze meg, milyen időjárásra...
- Meggyilkoltak egy kéthetes csecsemőt...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- A koronavírus-fertőzések számának...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- Két baranyai, kiváló tűzoltót is...
- Őszi stíluskalauz férfiaknak –...
- Rengeteget pénzt fizettek meg önként...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...