Szerdán jelentős csapadék és viharos szél várható Baranyában
2013. október 15. kedd 13:03
Három északkeleti megyére másodfokú, további kilenc megyére és Budapestre pedig elsőfokú figyelmeztetést adott ki a szerdán várható jelentős mennyiségű csapadék miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Az MTI-hez kedd délelőtt eljuttatott veszélyjelzés szerint 24 óra alatt több mint 30 milliméternyi eső hullhat, emiatt narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztetést adtak ki Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területére.
Ugyancsak az egy nap alatt lehulló, jelentős mennyiségű csapadék miatt elsőfokú figyelmeztetést adtak ki Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Tolna és Pest megyére, valamint a fővárosra.
Emellett többfelé viharossá fokozódhat a szél. A legerősebb széllökések az óránkénti 70 kilométeres erősséget is meghaladhatják Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém, Zala és Pest megyében, valamint a fővárosban, ezért ezeken a területeken a szél miatt is elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.
Az Alföldön és az Északi-középhegységben előforduló zivatarok kelet-északkelet felé helyeződnek át. A késő délelőtti és a délutáni órákban elsősorban az Alföld délkeleti részén helyenként intenzívebb zivatar is előfordulhat, amelyet viharos szél és sok eső, jégeső kísérhet.
A szerda hajnali óráktól északnyugatira forduló szél fokozatosan erősödik, a Dunántúl nagy részén viharossá fokozódik, majd az esti óráktól az Alföldön is várhatók erős, időnként viharos széllökések. Szerdán országszerte lehet csapadékra számítani. A Nyugat-Dunántúlt leszámítva sokfelé lehet nagyobb mennyiségű eső - írta a meteorológiai szolgálat.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Megrendelték az első száz repülőgépet...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...
- Régi fényében kapja vissza Pécs a...
- Karambol miatt teljes útzár van a...
- Elvonulnak a felhők, napsütéses órák...
- Októberre befejeződik a Pécsi...
- Átadták az Ifjúság úti campus...