Szélessávon internetezhetnek jövőre már az Ormánságban is
2014. május 23. péntek 17:52
Negyvenhat település tizenháromezer lakója számára teremti meg Siklós és Sellye térségében a későbbi szélessávú internethasználat lehetőségét az úgynevezett optikai körzethálózat kiépítése, amelyet a közelmúltban kezdett meg a Drávanet Hálózatok Kft.
Csizmadia Csaba, a Drávanet Zrt. kereskedelmi igazgatója az MTI-nek elmondta: az év végéig tartó mintegy másfélmilliárd forintos, kétharmad részben európai uniós támogatást élvező fejlesztés célja, hogy egy olyan helyen legyen korszerű üzleti környezethez, a nagy sávszélességű szolgáltatások eléréséhez szükséges infokommunikációs infrastruktúra, ahol az eddig üzleti alapon nem épült, és a gyenge megtérülési kilátások miatt belátható időn belül nem is épülne ki.
Az optikai hálózat kapacitása a helyi hálózatok későbbi létrehozásával garantálni fogja, hogy az intézmények, háztartások és vállalkozások számára ne legyen akadálya a nagy sávszélességű, azaz másodpercenkénti legalább 30 megabites internethasználatnak - jegyezte meg a kereskedelmi igazgató.
Csizmadia Csaba hangsúlyozta, bár a lakossági és vállalati előfizetők kiszolgálására csak a helyi hozzáférési hálózatok létrehozásával, a tervek szerint 2015-2016-tól lesz lehetőség, mivel az önkormányzatok, a közoktatási intézmények, az Integrált Közösségi Szolgáltató Terek és eMagyarország Pontok már a most kiépülő optikai körzethálózatra csatlakozhatnak, a beruházás előnyei az ügyintézésben és az oktatásban azonnal érezhetőek lesznek.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Két hét múlva gyűjtögethetnek
- Hoppál Hunor a tévében pörköl oda a...
- Ilyen volt a húsvéthétfői, rendhagyó...
- Már az összes szolgáltatónál...
- Halálos baleset a 6-os főúton
- Munkagödörbe hajtott egy kisbusz...
- Visszaesik a hőmérséklet, borús...
- A Mecsek IC-k esetében gyakran...
- Tíz sérültje van a reggeli villányi...
- Orbán Viktor: nem hagyjuk, hogy ukrán...

