Százmillióval kevesebbet keres a város a Magasházon?

2008. július 03. csütörtök 21:45

Százmillióval kevesebbet keres a város a Magasházon?
Mint ismert, az önkormányzat a közelmúltban értékesítette a Milton Group spanyol befektetői csoportnak a közel két évtizede üresen álló Magasházat. Az adásvétel során Pécs vállalta, hogy az épület tetején található telekommunikációs berendezéseket eltávolítja, az antennák üzemeltetőivel kötött bérleti szerződéseket pedig felmondja. Mindez, mint megtudtuk, akár százmilliós kiadást is jelenthet - a 410 milliós bevétellel szemben.

Bár a pécsi önkormányzat a közelmúltban értékesítette az eladásra szánt ingatlancsomag részét képező Magasházat is, s a befektetők nettó 410 milliót fizetnek a toronyért, a város büdzséje mégsem fog ekkora összeggel gyarapodni.

A ház tetején ugyanis több távközlési cég - a Pannon GSM Távközlési Zrt., a Magyar Telekom Nyrt. és a Drávanet Internetszolgáltató Zrt. - antennákat üzemeltet, melyek eltávolítását a pécsi önkormányzatnak kell megoldania. A Miltonnal kötött megállapodás szerint ugyanis biztosítani kell, hogy az épületről lekerüljenek az átjátszók.

A Drávanet műszaki igazgatója, Németh Zoltán elmondta, bár a város eddig partnerként állt az antennák áttelepítésének kérdéséhez, ám eddig nem tudtak olyan lehetőséget felmutatni számukra, amely teljes mértékben megfelelt volna a cég elképzeléseinek. (A felmerült megoldási lehetőségek mindegyike költségesebb lett volna, mint a jelenlegi.)

Mint mondta, a Magasházon található átjátszóhoz másfél kilométer hosszú optikai kábelt építettek ki, melynek költsége 1,8 millió forint körül alakult. Kérdés, hogy ha új elérést kell létrehozni, az mennyibe kerül, illetve mennyibe kerül az újonnan kiépítendő berendezés beszerzése. Úgy véli, a költözés tízmillió forint is lehet, s kérdés, hogy a kényszerű váltásból fakadó költségekből mi terheli majd a várost, illetve az internetes szolgáltató céget.

Úgy tudjuk, hogy a nagyobb problémát a Magyar Telekom Nyrt. elődjével, a Westel 900 Rt.-vel még 1999-ben kötött megállapodás jelentheti. A 2016-ig szóló bérleti szerződést még a Magasház akkori tulajdonosával, az IMMO Kft.-vel kötötte meg a távközlési cég, ám a kontraktuson akkor sem változtattak, amikor az épület - évekkel később - újra visszakerült az önkormányzat tulajdonába.

A szerződésben az áll, hogy a bérbeadó (azaz Pécs városa) kötelezettséget vállal arra, hogy „a bázisállomás működését és tevékenységét nem zavarhatja, nem szüneteltetheti, és nem szüntetheti meg. Az ezen kötelezettségek megszegéséből eredő kárért a bérbeadó teljes felelőséggel tartozik."

Információink szerint a Telekom elköltöztetésének teljes költsége elérheti akár a százmillió forintot is, amely még kiegészülhet azzzal is, hogy az önkormányzatnak a Milton számára kötbért is fizetnie kell - napi hétszázezer forintot -, ha január 15-ig nem adja át tehermentesen az ingatlant.

A Pannon a bérleti szerződést 2009. augusztus 30-ig határozott időre kötötte meg. Koller György, a távközlési cég műszaki vezérigazgató-helyettese szerint - tekintettel a bérlet közeli megszűnésére - a cégnél plusz kiadások nem merülnek fel, az áttelepítést a Pannon állja, s a korábbi felmondás miatt sem kell a városnak kártérítést fizetnie.

B. M. - Fotó: Dittrich Éva