Százhatvannal száguldhatunk majd a Pécs-Budapest vasútvonalon - igaz, csak négy év múlva
2013. május 07. kedd 19:43

Mint arról a Pécsi Újság.hu tavaly augusztusban elsőként beszámolt, a kormány kiemelt beruházássá nyilvánította a Budapest-Pusztaszabolcs-Gyékényes, valamint a Dombóvár-Pécs-Magyarbóly vasútvonal korszerűsítését. A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál érdeklődésünkre azt közölték, Budapest környékén akár már jövőre elkezdődhetnek a munkálatok, ám régiónkban csak 2017-ben indul a felújítás. Úgy tűnik, hiába igyekeztek, ebben az uniós költségvetési ciklusban már nem kötik meg a szerződéseket.
Még éveket kell várni arra, hogy - időben legalábbis - közelebb kerüljön Pécshez Budapest és Horvátország. A kormány ugyan már tavaly nyáron döntött arról, hogy felújítják a Magyarbólytól - városunkon át - Dombóvárig, valamint Gyékényestől Budapestig tartó vasúti szakaszokat, az építkezés megkezdésére még várni kell.
Tervek ugyanakkor már vannak: a munkáért felelős Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) Kommunikációs Főosztályán munkatársunkkal azt közölték, a Budapest-Kelenföld és Pusztaszabolcs közötti rész esetében „az engedélyezési tervek és az építési engedély már rendelkezésre állnak". Hozzátették, „a kiviteli tervek elkészítése és a kivitelezési közbeszerzéshez szükséges tenderdokumentáció összeállítása 2014 szeptemberére várható".
Külön részprojektnek számít a Százhalombatta-Pusztaszabolcs vonal, itt a közbeszerzések legkorábban 2015 elején indulhatnak.
Úgy tűnik, ahogy egyre közelebb érünk Pécshez, a felújítási dátumok úgy válnak egyre távolabbivá. A minisztériumnál kérdésünkre ugyanis elmondták, „a Pusztaszabolcstól Gyékényesig, illetve Magyarbólyig tartó vasútvonalak korszerűsítésének végleges paraméterei a most készülő megvalósíthatósági tanulmánytól és a Nemzeti Közlekedési Stratégia eredményeitől is függnek".
A megvalósíthatósági tanulmány várhatóan jövő áprilisra készül el, a konkrét felújítási munka pedig 2017-ben indulhat. Hogy a rekonstrukció mikor fejeződhet be, egyelőre homály fedi.
Bár a kormány rohamléptekben minősítette kiemelt beruházássá a fejlesztést, úgy tűnik, így is kicsúsztak az időből, az Európai Unió mostani - 2013 végéig tartó - költségvetési ciklusában már aligha kapunk pénzt. A NFM sajtóosztályán erre vonatkozó kérdésünkre úgy reagáltak: „a vasútszakmai kérdéseken túl a gazdasági-pénzügyi, társadalmi és környezetvédelmi szempontokat is részletesen elemző megvalósíthatósági tanulmány elkészítésének időigénye miatt valószínűsíthető, hogy a támogatási szerződést leghamarabb a következő uniós fejlesztési periódusban lehet majd megkötni".
Uniós támogatás nélkül pedig bizonyosan nem korszerűsíthetőek a vonalak, szép kis summába kerül ugyanis a fejlesztés. A Pusztaszabolcs-Gyékényes vasútvonal korszerűsítése 160 km/óra tervezett sebességgel 290-350 milliárd forint közé becsülhető, a Dombóvár-Magyarbóly vonalszakaszon a fejlesztéssel járó kiadás 120, illetve 160 km/óra vonali sebességet alapul véve 150 milliárd forint körüli összeg lehet.
Összességében tehát a teljes felújítás a pécsi önkormányzat nagyjából tizenkét éves költségvetését is felemészti majd - igaz, cserébe másfél-két óra alatt Budapestre érhetünk.
Képünkön: az InterCity belülről.
Palotás P. - MTI-fotó
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Késő este pótlóbuszok járnak Mohács...
- Helyszínelés miatt állt le reggel a...
- Vajon a májussal a szokatlanul hűvös...
- Böde az élvonal történetétnek...
- Gázolt a vonat, késtek a járatok a...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Mohácsi drogdílert kapcsoltak le a...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Pécsi kórházban látták utoljára a...
- Vandál pusztítás a Barbakánnál:...