Százegy évesen elhunyt Mattyasovszky Zsolnay Tibor - Csak pár évig dolgozhatott a gyárban

2018. november 07. szerda 10:35

Százegy évesen elhunyt Mattyasovszky Zsolnay Tibor - Csak pár évig dolgozhatott a gyárban

Mattyasovszky Zsolnay Tibor október 25-én, életének 101. évében elhunyt a kanadai Toronto városában. Ő volt az utolsó tagja annak a generációnak, amelynek még aktív szerepe volt a Zsolnay gyár életében. 

 

Mattyasovszky Zsolnay Tibor Pécsen született 1918. március 8-án. 

Állam- és jogtudományi diplomájának megszerzése után az a sors várt volna rá, hogy ő is a család kerámia gyárának vezetésében vegyen részt.

Közbejött a II. világháború, amelyben egy lovas század vezetőjeként harcolt és szerzett kitüntetést, majd 1947. októberéig szovjet hadifogságban volt Örményországban.

Hazatérte után csak rövid ideig dolgozhatott a gyárban annak 1948-ban történt államosításáig.

Minthogy nem voltak illúziói jövőjét illetően, kivándorolt, és 1951-ben Montrealban telepedett le, ahol könyvelői képesítést szerzett, majd 1959-ben kanadai állampolgárságot. 1958-ban kötött házasságot Jeszenszky Eszterrel.

Három közös gyermekük volt (Tamás, György, István). 1981-ben költöztek Torontóba, ahol feleségének 2018. februárban történt haláláig éltek együtt békességben.

Siratják gyermekei, unokái, dédunokái és a tágas család.

Részvétét fejezte ki a Zsolnay Örökségkezelő NKft., megemlékezve a Zsolnay Család- és Gyártörténeti kiállítás előkészítésekor Mattyasovszky Zsolnay Tibortól kapott segítségről.

Búcsúztatása és temetése 2018. november 17-én lesz a Toronto Necropolis kápolnában és temetőben.

Forrás: ZSÖK