Százak kirúgását tervezik Orosházán is

2009. március 21. szombat 11:28

A Linamar autóipari és mezőgazdasági gépgyártó igazgatója azt mondta, a leépítés az utolsó lehetőség, előtte próbálkoznak munkaidő-csökkentéssel is.

Az orosházi Linamar autóipari és mezőgazdasági gépgyártó vállalat 709 dolgozó elbocsátását tervezi, a csoportos létszámleépítési szándékot már bejelentette a regionális munkaügyi központban - mondta Ivanics János vezérigazgató pénteken.

A vezérigazgató hangsúlyozta, hogy a leépítés az utolsó megoldási lehetőség, a cég megpróbál munkahelymegtartó pályázatokra jelentkezni, tervezik a négynapos munkahét bevezetését is.

A vállalat rendelései az utóbbi hónapokban oly mértékben visszaestek, hogy a már bevezetett költségcsökkentő intézkedések ellenére önerőből nem tud úrrá lenni a problémákon, ekkora létszámot nem tud fenntartani - fejtette ki a vezérigazgató.

(mti)