Szász Attila lett a pécsi tűzoltók új parancsnoka
2013. július 16. kedd 08:37
Dr. Bakondi György tűzoltó altábornagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója 2013. július 15-i hatállyal Szász Attila tűzoltó őrnagyot nevezte ki a Pécsi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság élére, és egyben tűzoltó alezredessé léptette elő – közölte hivatalos honlapján a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Szász Attila több éves szakmai tapasztalattal rendelkezik a tűzoltási szakterületen illetően. A pécsi tűzoltóságon négy évig volt beosztott tűzoltó, majd kilenc évig szolgálatparancsnoki beosztást látott el.
Öt évet töltött a komlói tűzoltóságon, ahol a Tűzoltási, és Műszaki Mentési Osztály osztályvezetőjeként dolgozott. A tűzoltóságok átszervezését követően a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Főügyeleti Osztályának vezetője lett.
Mácsai Antal tűzoltó ezredes, megyei katasztrófavédelmi igazgató a kinevezéskor elmondta, a Pécsi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság egy hagyományokkal rendelkező, nagy múltra visszatekintő szervezet, melynek vezetéséhez többéves szakmai tapasztalatra és megfelelő szintű vezetői készségekre van szükség. Hozzátette, Szász Attila az évek során bizonyította a szakmai hozzáértését, mely alkalmassá teszi a parancsnoki feladatok ellátására. Az igazgató megköszönte Szász Attila főügyeleti osztályvezetőként végzett eredményes munkáját, majd sok sikert kívánt az új beosztásához.
Forrás: BMKI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Már többszörös bajnok, s korosztálya...
- Nyárból az őszbe: fordulat jön a...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Villanyoszlopnak ütközött egy autó az...
- Több tanítványát is szexuálisan...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Nemzeti konzultáció indul a Tisza-adóról
- Ismét szakvezetéssel járhatjuk be...