Szakmai társ az utánpótlás nevelésben - Hiánycikknek számító új szolgáltatás a Humániától
2013. május 21. kedd 07:13

Manapság a cégek a túlélésért küszködnek és lehetőségeket keresnek, melyekkel kiemelkedhetnek a válságból. Azonban kevesen kutatják a megoldásokat vállalaton belül, pedig ugyanolyan fontos lenne, hiszen ha minőségi munkaerő állítja elő a terméket, kínálja a szolgáltatást, lép kapcsolatba a célcsoport tagjaival, közelebb kerülhet a vállalat sikeréhez. Mégis sokan elhanyagolják ezt a kulcsfontosságú tényezőt talán a szakmai partner hiánya okán.
A felelős vállalatok legnagyobb titka az előrelátás, a következetesség. Nem elég a jelenben gondolkozni, hanem a jövő alapjait is le kell fektetni, hogy a későbbiekben sikereket könyvelhessen el a vállalat. Azonban ugyanilyen nehéz feladat megtalálni azt a megbízható partnert, aki megtalálja a cég számára az előzőekben említett kulcsot.
„Számtalan cég keresett meg azzal a problémával, hogy az új tehetségekből szeretne meríteni erőt vállalatán belül, azonban egyéb okokból nem találnak egymásra a munkavállalóval" - mondta el lapunknak Gelencsér Norbert, Közép-dunántúli régióvezető.
Az országszerte 18 irodával rendelkező Humánia HRS Group Zrt. közel húsz éves munkaerő-piaci tapasztalatával úgymond hiánycikknek minősíthető szolgáltatást a Humánia Young Line programot hozta létre, mely egyszerre támogatja a vállalatok utánpótlás folyamatait, hosszú távú megoldást jelentve a munkaerő-problémáira és a jövő szakembereinek megtalálására, és biztosít lehetőséget a munkavállalási szándékkal rendelkező minőségi diák munkatársaink számára.
A partnerek lehetőséget kapnak arra, hogy olyan pályakezdőkkel dolgozzanak együtt felnőtt munkavállalóként, akik a korábbi évek munkaviszonyában már bizonyítottak. Az Y-generációt nagy létszámban, országosan ismerheti meg, mind személyes karriertervei, mind munkavégzési attitűdje szempontjából.
„Fontosnak tartom kiemelni, hogy nemcsak a partnereknek nyújtunk segítséget a Young Line programmal, hanem a munka világába lépő fiataloknak is. Ahelyett, hogy a diákok kezét elengednénk az iskola falait elhagyva, inkább biztos segítséget kínálunk számukra, hogy programunkkal „megfelelő szárnyakat" választhassanak karrierjükhöz" - nyilatkozta Gelencsér Norbert.
Szolgáltatásunk a diákok, pályakezdők számára JÖVŐT, partnereink számára pedig a minőségi biztonságot és a JÖVŐ MUNKAVÁLLALÓIT jelenti, mely segít vállalata sikerének elérésében.
Keresse munkatársainkat az Önhöz legközelebb eső irodánkban: www.humaniahrsgroup.hu
Szolgáltatásunk az Ön HR megoldása
(X)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Orbán Viktor szerint baj van a...
- Jönnek-mennek a felhők, de napsütés...
- Várják a jelentkezőket a Virágos...
- Garázdaság és kábítószer birtoklása...
- Rendőrlámpát Nagyárpádnak!...
- Ahol meg-megáll az idő: a pécsi...
- Csodás égi jelenségeknek lehetünk...
- Pogány a bázisa a MOL megbízásából...
- Zárva Pécs legrégebbi zárszaküzlete -...


