Stubendek Katalin vehette át első alkalommal a Balikó Tamás Nívódíjat
2022. október 16. vasárnap 11:59

Első alkalommal adták át a Balikó Tamás Nívódíjat a Pécsi Nemzeti Színházban - olvasható a pnsz.hu oldalon.
A Chicago című musical premierje alkalmával, az előadás megkezdése előtt a színpadon köszöntötte, és dupla ünneplésre hívta társul a premierközönséget Lipics Zsolt igazgató. A tavalyi évadban megalapított Balikó Tamás Nívódíj átadására került sor.
A széles körben kedvelt színművész, rendező és színházigazgató, a Pécshez ezer szállal kötődő Balikó Tamás művészi és színházteremtő személyisége elismeréseként alapított díjat 2022-ben STUBENDEK KATALIN színművész kapta.
A Balikó Tamás Nívódíjat a színház művészeti vezetése évente a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó színművésznek adományozza elkötelezett, fáradhatatlan, magas színvonalú művészi munkájáért.
A díjátadó ünnepségen részt vettek Balikó Tamás közvetlen rokonai, akik közül bátyja, Dr. Balikó Zoltán is köszöntötte a díjazottat. Személyes hangú beszédében köszönetet mondott a színház vezetésének a nívódíj megalapításáért, Balikó Tamás emlékének méltó megőrzéséért.
Stubendek Katalin a Chicago című musical egyik főszerepében - Velma Kellyként tündökölt az este további részében, melyet a közönség, a társulat és a vendégek szűnni nem akaró tapsvihara követett.
EQM - PNSZ
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Még közlekednek a balatoni hajók és...
- Várhatóan megáll a...
- Gyalogosgázolás szemtanúit keresik a...
- Pécsi tűzoltókat is kitüntettek az...
- Hargitai János elárulta, szerinte mi...
- Ilyen volt a forradalom Pécsett:...
- Így járnak a pécsi buszok a hosszú,...
- Rászálltak a trafikosokra a...
- Ingyenes a parkolás Pécsett az...
- Horváth Attila személyében új dékán...