Staub Ernő: Kritika és felelősség

„Arra gondolni sem merünk, hogy .... a jobboldal elvenné Pécstől a város felemelkedésének egyetlen esélyét, s átadná Debrecennek a címet.
Bízunk benne, hogy a helyi ellenzék tagjai is nyilvánvalóvá teszik, hogy erről szó sem lehet..." - zárja cikkét Pauska Zsolt a Heti Válasz írása nyomán, melyet furcsamód a debreceni volt programigazgató jegyez.

Egyetértünk, de nézzük meg, hogy jutottunk ide, s mi ebben a pécsi média és a civil nyilvánosság szerepe.

Az természetes, hogy a város legfontosabb távlatos ügyében különösen kritikusak vagyunk, főleg, ha bőven van okunk rá. Az már kevésbé, hogy csődhangulatot alakítunk ki a városról országosan, jelentősen rontva annak imázsát, s a kiegyensúlyozás nem nagyon érzékelhető. A pártatlan újságíró pedig a pécsi (szűk) szakmai körök véleményével szemben is lehet kritikus.

Ennek hiányára a legjobb példa a volt EKF-főépítész esete. (A pozíciót és a személyt is a szakma nyomta rá a városra. Az meg hagyta). Freivogel feladatát félreértelmezte, legfontosabb dolgát, a Zsolnay-negyed tervpályázatának előkészítését határidőn túl sem végezte el, jogszabályokról, pályázati feltételekről nem vett tudomást.

Kirúgatásának hírére pedig a várost barmolta - szó szerint- egy holland lapban. Ez aztán végigsöpör a médián, s ok és következmény fölcserélődik. (Bosszúból rúgták ki.) A nyilatkozat hangvételéről nyikkanás nem volt.

Más esetekben is úgy tűnt számomra, hogy a távozás a legnagyobb teljesítmény. Azelőtt kalapot emel a „civil elit", mint ahogy a pécsiek helyzetbe hozását is gyakran számon kéri.

Összetett kérdés ez, de túlhangsúlyozását provinciálisnak érzem. Nem bánom, hogy pestiek nyerték a tervpályázatokat, s a művészeti igazgató felőlem akár ausztrál is lehetett volna. A minőség számít, a produkció pedig itt valósul meg. Hamar Zsolt Zürichben karmester, az angoloknál Ericson után most Capello a nemzeti válogatott kapitánya. Kettejük közt egy angol kivezette őket a foci-EB 16-os döntőjéből. A londoni tükék mindenesetre nem háborognak.

A közhangulattal szembemenő írásom nem a problémák bagatellizálásáról szólt. A város személyzeti politikája csapnivaló volt az ügyben, a Nagy Kiállítótér helyszínének megváltoztatása jóval a tervpályázati eredményhirdetés után koncepciótlanságra vall.

Úgy tűnik még mindig nincs tisztázva, hogy mit akarunk 2010-ben.

A méltányosabb hozzáállás azonban ezzel együtt is elvárható. Hogy örülni is tudjunk, ha okunk lesz rá. S még ez is megtörténhet.

Staub Ernő