Sósavval öntötte le szállásadóját Mohácson, öt évet kapott
2019. április 16. kedd 16:27

A Pécsi Törvényszék kedden kihirdetett ítéletével életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt 4 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt egy dunaszekcsői férfit, 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától és kötelezte 738.100 forint bűnügyi költség megfizetésére.
A bíróság a terhelt által előzetes letartóztatásban töltött időt beszámította a szabadságvesztés tartamába, melyből a terhelt annak kétharmad része kitöltését követően bocsátható feltételes szabadságra.
A vádlott a sértettnél szívességi lakáshasználóként tartózkodott egy mohácsi lakásban, ahol gyakran fogyasztottak együtt szeszes italt, emiatt többször is leittasodtak.
2017. november 9-én reggel a vádlott dolgozni ment, majd késő délután ért vissza. Aznap nagy mennyiségű szeszes italt fogyasztott el, amitől ittas állapotba került. A ház folyosóján egy edénybe maró anyagot, sósavat öntött, a folyosóról a szobába lépett, ahol a sértett tartózkodott, majd előzetes szóváltás, vita nélkül azt mondta a sértettnek „itt van egy kis sósav, igyál" és nagy lendülettel a kezében tartott edényből - kb. 2 méter távolságból - mintegy 1 liternyi maró anyagot a sértettre öntött.
A hiányos öltözetű sértett - aki ekkor a tűzre rakott -a kezeit kapta az arca elé védekezésül, majd ezt követően azonnal elhagyta a lakását, és ismerőseitől kért segítséget, akik értesítették a mentőket.
A sértett a bántalmazás következtében súlyos, testének több területén, illetve végtagjain - 30 százalékot meghaladó felületen - kémiai égési sérüléseket szenvedett. A sértettet sérülései miatt a kórházban intenzív osztályon kezelték, ahol lélegeztetésre és keringéstámogatásra szorult, állapota életveszélyesnek minősült, orvosi ellátás hiányában akár halála is bekövetkezhetett volna.
Az ítélethirdetésen a vádlott nem volt jelen, ő az ítélet kézbesítését követő nyolc napon belül jelenthet be fellebbezést. Az ügyész az ítéletet tudomásul vette, a védő három munkanap gondolkodási időt tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozata bejelentésére.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Viharos széllel záporok érkezhetnek...
- Halálra gázoltak egy idős asszonyt...
- Zarándoknapon vett részt a Pécsi...
- Pécsi kórházban látták utoljára az...
- Pécsi patikában, dohányboltban...
- Vadkamera buktatott le egy szemétből...
- Buszbaleset szemtanúit keresik a...
- Ha húsz percnél többet késik a busz...
- Mire elindul, máris 40 percet késik...
- Pécsett és Mohácson is gyújtanak...