Sólyom Pécsett emlékezik a kommunizmus áldozataira
2008. február 22. péntek 21:17
A kommunizmus idején üldözött egyházi személyiségek elismerésére alapított Parma fidei - a hit pajzsa díjat szombaton adja Mádl Dalma, a volt államfő felesége Bálint József jezsuita szerzetesnek. A kitüntetést 2002-ben alapította Gyurkovics Tibor író és Horváth Béla akkori kisgazda parlamenti képviselő.
Vasárnap ünnepséget tartanak egyebek mellett a Pest megyei Csömörön, ahol Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke mond beszédet, hétfőn Sólyom László köztársasági elnök Pécsett vesz részt megemlékezésen.
Az elnök Pécs-rácvárosi programja
A megemlékezés az iskola aulájában 12.00 órakor kezdődik, majd 12.50-kor az iskola főbejárata mellett kerül sor az emléktábla elhelyezésére.
A Horváth Béla kisgazda képviselő kezdeményezése alapján hozott parlamenti határozat értelmében február 25-én arra emlékeznek, hogy Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát a megszálló szovjet katonai hatóságok 1947-ben aznap tartóztatták le szovjetellenes kémkedés és ellenkormány alakításának hamis vádjával, majd 25 évi, a Szovjetunióban letöltendő kényszermunkára ítélték.
Magyarországon először 1919. március 21. és augusztus 1. között volt bolsevik típusú proletárdiktatúra. A Tanácsköztársaság 133 napja alatt mintegy 300 embert végeztek ki. A politikai okokból bebörtönzöttek, internáltak, túszként fogva tartottak számát 2-5 ezer főre becsülik a történészek.
A második világháború után a szovjet hadifogságba esett magyar katonák számát 400-430 ezerre teszik, további 200-220 ezer civilt pedig kényszermunkára vittek vagy internáltak.
A Rákosi-korszakban halálos ítélet okán vagy a börtönviszonyok következtében mintegy kétezren haltak meg. A polgári bíróságok ebben az időszakban 387 ezer embert ítéltek szabadságvesztésre, vagy helyeztek rendőri felügyelet alá, a rendőrség pedig 850 ezer pénzbírságot rótt ki.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után mintegy négyszáz embert végeztek ki, 16 ezret ítéltek fegyházra, 13 ezer "megbízhatatlant" internáltak.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hatalmas kígyóhoz riasztották a...
- Úrnapját ünnepelték a bátai Szent Vér...
- Idén is megrendezik a Pécsi...
- Beleszédülünk, úgy megvariálják...
- Napról napra csökken a Duna...
- Már a vaskorban is készítettek...
- Amikor még Ady és Kosztolányi járt...
- Két óra alatt hét jogsértést követett...
- Két autó ütközött Pécsett, mentőre is...
- Schőnberger Krisztián lett idén az Év...