SMS-ben kért segítséget egy szívbeteg, hallássérült baranyai férfi - Vették a lapot
2019. augusztus 07. szerda 09:52

A hívásfogadó jó helyzetfelismerésének köszönhetően időben érkezett a segítség Mázára, egy hallássérült férfihez.
Az Országos Rendőr-főkapitányság Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségével való konstruktív együttműködését, valamint a rendőrségen közel két éve működő 112 SMS-szolgáltatás olajozott működését példázza az az eset, mely a napokban történt Baranya megyében.
Az ORFK Szombathelyi Hívásfogadó Központjának egyik operátora 2019. augusztus 1-jén délután egy olyan bejelentést észlelt, mely SMS formájában érkezett a segélyhívó telefonszámra. Annak ellenére, hogy az üzenet nagyon tömör és nehezen értelmezhető volt, az kiderült belőle, hogy a küldőnek segítségre van szüksége, és mentőt kér egy mázai címre.
Az operátor megcsörgette az üzenetküldőt, azonban a telefont senki nem vette fel. Mivel az SMS-ben szerepelt a SINOSZ kifejezés, mely a Siketek és Nagyothallók Szövetségének rövidítése, a diszpécser írásban kezdett kommunikálni a bejelentővel.
Az SMS-váltások során kiderült, hogy szívelégtelenség miatt orvosra van szüksége a férfinek.
Így az egyeztetésekkel párhuzamosan az operátor a Dél-délutáni Regionális Mentőszervezet Pécs Irányító Csoport mentésirányítójához továbbította az adatlapot, melyre minden szükséges információt rögzíteni tudott a szakszerű segítségnyújtás érdekében. Majd arra kérte a bejelentőt, hogy biztosítson szabad bejutást a mentők számára.
A rendőrségi hívásfogadó és a mentők együttműködésének köszönhetően a segítségre szoruló férfit sikerült időben a Komlói Kórházba szállítani, hogy ott a szükséges orvosi ellátást megkaphassa.
A beteg később sms-ben köszönte meg megmentői munkáját.
Képünk illusztráció.
Forrás: police.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Immár Bachar Najari a Zsolnay...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Újabb pécsi, legendás helytől...
- Napsütéses, csodás tavaszi napunk...
- Már négy éve üres a kirakat: a...
- Pécs belvárosában raboltak,...
- Átszállásra felkészülni! Ismét...
- Ön tudja, melyik pályaudvarra futnak...
- Frissítsük fel ruhatárunkat - ezek a...

