Raktárakban állnak "Ágnes széfjei"
2008. november 19. szerda 21:40

Több ezer páncélszekrényt kellett volna beszerelniük a baranyai kórházaknak az egykori szabaddemokrata egészségügyi miniszter, Horváth Ágnes nevéhez fűződő rendelet értelmében. Sok egészségügyi intézmény meg is rendelte az eszközöket, azonban amint megkapták a széfeket, az új tárcavezető eltörölte azt a passzust, amely minden betegágy mellé előírta a alkalmatosságok elhelyezését.
Kórtörténet
Horváth Ágnes korábbi tárcavezető februárban döntött úgy, hogy a pszichiátria és a csecsemőosztály kivételével minden kórtermet annyi szekrénnyel kell felszerelni, ahány ágy abban van. A megbuktatása után érkező Székely Tamás fél évvel később törölte el a szabályozást, s csak központi értékmegőrzőt írt elő. Ekkorra azonban a magyar kórházak már több tízezer széffel gazdagabbak lettek.
Dr. Tánczos Frigyes, a komlói kórház főigazgatója van talán a legszerencsétlenebb helyzetben. Ő ugyanis időben megrendelte a széfeket, s a 165 darabot le is szállították a kórháznak tavasszal. A páncélkazetták azóta is az intézmény raktárában várják sorsukat, mert a kórház ugyan próbált már tőlük megszabadulni, de egyelőre nem találtak vevőt. A főigazgató ma már csak legyint az egészre: "nálunk, úgy látszik, annak kell bűnhődnie, aki betartja a törvényt".
A komlói eset ellentéte valósult meg Pécsett. A klinikáknál ugyanis dr. Kollár Lajos főigazgató - mint utólag kiderült: ügyesen taktikázva - kivárt, s nem szállíttatta le a korábban előírt ezer berendezést. Az így megmaradó harmincmillió forintot egyéb orvosi eszközök vásárlására, és a betegkomfort fokozására fordíthatta az intézmény.
A megyei kórház is szerencsésen jött ki az ostobának nevezhető ügyből: Dr. Ruzsa Csaba főigazgató, bár leadta a megrendelést, még időben le tudta mondani a félezer eszköz beszerzését, s a megmaradó néhány millió forintot betegellátásra fordíthatta.
A harkányi kórház az arany középutat választotta: itt az eltörölt előírás szerint 200 darab trezort kellett volna felszerelni, Kerécz Tamás főigazgató azonban a beszerzés után 150 darabot visszavásároltatott a beszállítóval, de kórtermenként egyet-egyet azért felszereltetett. A maradék pénzből két reumaterápiás gyógyeszközt vásároltak a fürdővárosiak.
A szigetvári kórháznak a 300 darabos megrendelést az utolsó pillanatban sikerült 30 darabosra csökkentenie. Mint azt Göbölyös Ivett főigazgató lapunknak elmondta, igény szerint az egyes osztályokra kerültek ki a szekrények. A megspórolt pár millió forintot a rendszer egészére fordították, a pénzt nem különítették el.
A mohácsi kórház főigazgatója volt a legeltökéltebb. Dr. Dénes László kórházigazgató már a széf-kérdés felmerülésekor azt mondta, hogy felesleges dolgokra -akár egy esetleges fegyelmi kockázatát is felvállalva - egyetlen fillért sem fog kiadni, így jelenleg is központi értékmegőrzőt üzemeltetnek csak az intézményben.
Korb Zoltán - Fotó: MTI
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Szerdán még kitart a kánikula, aztán...
- Ittas férfit fosztottak ki a mohácsi...
- Állatorvosi ügyelet az ünnepen...
- Érdemes szerdán korán kelni, csodát...
- A pécsi püspöki palota, a kincstár is...
- Napsütéses, meleg nap vár ránk kedden
- Lesz minden a héten: egy kis ízelítőt...
- Dráma születhet a mohácsi csatáról
- Felföldi László mutat szentmisét...