Kórházi széfek: elemre nem futja
2008. február 21. csütörtök 21:48

A Pécsi Újság.hu által megkeresett pécsi és baranyai igazgatók közül senki sem tekinti első számú feladatnak, hogy a kórházi szobákat széfekkel szereltesse fel, ennek ellenére gondoskodnak beszerzésükről. Az egészségügyi miniszter utasítása szerint ugyanis minden ágy mellé trezort kell telepíteniük az intézményeknek - csak a határidőn módosítottak nemrégiben, így harminc nap haladékot kaptak a kórházak vezetői.
„Mi mindenképpen lekéstük volna az eredeti dátumot, hiszen - tekintve, hogy az intézmény tekintélyes méretű adósságállománnyal küzd - meg sem rendelhettük addig a trezorokat, amíg nincs érvényes és hatályos jogszabályi kötelezettség" - idézi a közelmúltat Ruzsa Csaba, a Baranya Megyei Kórház főigazgatója.
Mint mondja, a rendelet megjelenése után az árajánlatok áttekintését követően döntöttek a beszerzésekről: a forgalmazó nettó 3800 forintért szállítja le a szükséges 550 berendezés darabját, s kötelezettséget vállal arra is, hogy ingyen felszereli őket a megszabott határidőig.
Indokolatlan kiadások
Dr. Kovács L. Gábor akadémikus, a Pécsi Tudományegyetem Orvostudományi és Egészségtudományi Koordinációs Központjának elnöke szerint indokolatlan a széfek beszerzése. Véleménye szerint ugyanis sokkal fontosabb teendők is akadnak a magyar egészségügyben, mint az ominózus eszközvásárlás.
Ruzsa Csaba úgy véli, ugyan a hatezer forintos minisztériumi támogatáson belül maradnak, de például az elemek pótlására a minisztériumban már nem gondoltak. „Négy ceruzaelem kell a trezorokba, amit bizonyos időközönként magunknak majd kell cserélgetni" - utalt a további, nyilván a gyógyításra fordítható büdzsét csapoló későbbi költségekre.
Kollár Lajos a pécsi klinika igazgatója azt mondta a Pécsi Újság.hu-nak, hogy a szükséges ezer darab berendezést valószínűleg legyártatja az intézmény. „Az árajánlatok között böngészve ezt találtuk a legjobb megoldásnak, hiszen könnyen előfordulhat az is, hogy bukunk a történeten."
Az ajánlatok ugyanis a megrendelt széfek darabszámának függvényében meglehetősen változóak, így több megyei intézményben is megvan a félelem, hogy a felszerelés költségeit már nem tudják kigazdálkodni a minisztériumi keretből.
Kollár mindenesetre bízik benne: még éppen sikerül ráfizetés nélkül megoldaniuk a széf-kérdést. Reméli, hogy határidőig fel tudják szerelni a szobákat a berendezéssel, ám elmondta azt is: nem tartja valószínűnek, hogy egyetlen intézmény működési engedélyét is megvonnák az esetleges késlekedések miatt. "Akad olyan, amely időről időre nem teljesíti az ÁNTSZ többi minimálkövetelményeit sem, így nem gondolom hogy a széfek beszerzése és felszerelése jelentené e területen a legnagyobb problémát" - tette hozzá.
Korb Zoltán - Fotó: MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Családi fesztivállal, ünnepi...
- A pécsi püspöki palota, a kincstár is...
- A belváros legrégibb húsboltját...
- Újabb, évtizedek óta működő étterem...
- Állatorvosi ügyelet az ünnepen...
- Ittas férfit fosztottak ki a mohácsi...
- Felföldi László mutat szentmisét...
- Szerdán még kitart a kánikula, aztán...
- Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az...