Püspökség: ősszel indul a munka

2008. augusztus 07. csütörtök 21:42

Püspökség: ősszel indul a munka
A megyei önkormányzat segítségével indult a Pécsi Egyházmegye az úgynevezett Norvég Finanszírozási Mechanizmus (Norvég Alap) pályázatán. A sikeres szereplés és Brüsszel jóváhagyása után így meg is kezdődhet a püspöki palota, a káptalani levéltár és a székesegyház déli homlokzatának nyolcszáz millió forintos felújítása.

Mint azt Kóbor Miklós, az egyházmegye főépítésze a Pécsi Újság.hu-val közölte, szeptemberben állhatnak neki a munkálatoknak, így a püspökség alapításának ezredik évfordulója (2009. augusztus 23.) előtt hónapokkal átadhatják a megújult épületeket.

A nyolcszáz millió forintból a püspöki palota nyugati homlokzatát és a káptalani levéltár teljes külsőjét tatarozzák. Mindkét épület esetében teljesen visszabontják a vakolatot egészen a téglákig, majd új, az eredetivel megegyező formában állítják helyre.

A székesegyház esetében hasonlóan nagy munka várható, hiszen itt a déli homlokzaton speciális eljárás alkalmazásával hajtanak végre feladatokat. Minden egyes homokkő állapotát felmérik, s a sérült, málladozó darabokat cserélik. A munkafolyamat zárásaként a teljes felületet lecsiszolják, hogy eredeti fényében pompázhasson a homlokzat.

Kóbor Miklóst arról is kérdeztük, megvalósulhat-e a Dóm tér déli és észak-nyugati részén a burkolat megújítása. Mint ismert, a tervek erre vonatkozólag már készen állnak, s építési engedéllyel is rendelkezik az egyházmegye.

Ennek ellenére a források még nem állnak rendelkezésre, ugyanúgy ahogy a székesegyház délnyugati tornyának (Lásd kapcsolódó írásunkat!) renoválására sem.

Korb Zoltán - Fotó: Dittrich Éva