Polics József maradna polgármester Komlón
2014. június 12. csütörtök 14:11

Egyhangú döntéssel a település jelenlegi polgármesterét, Polics Józsefet indítja az őszi önkormányzati választásokon a város Fidesz-szervezete.
Szerdán este ült össze a párt elnöksége és utána komlói tagsága és önkormányzati képviselői, hogy határozzanak az őszi önkormányzati választásokon induló polgármester-jelölt személyéről. Az elnökség javaslatára, a tagság egyhangú szavazással Polics Józsefet szavazta meg a FIDESZ-KDNP komlói polgármesterjelöltjének.
- Megtiszteltetés és felelősség is egyben a jelölés. Megtisztelő, mert ez egyben az elismerése is annak a munkának, amit az elmúlt négy évben az általam irányított városvezetés Komló érdekében elvégzett. Emellett kimondatlanul is jelentős elvárásokat támaszt, hiszen akik rám adják a szavazatukat, akár a jelölőgyűlésen, akár ősszel a választásokon, hasonló mértékű fejlődést és hasonló nagyságrendű sikereket várnak el, mint amiket az eddigi négy évben elértünk - kommentálta pártja döntését az érintett.
- Emellett azonban fontos hangsúlyozni, hogy az elért eredmény sosem lehet egy ember érdeme, hanem az egész közösség munkájának a gyümölcse. Komlót az itt lakókkal összefogva, közösen húztuk ki a nagyon mély válságból és további fejlődés is csak együtt dolgozva képzelhető el. - tette még hozzá Polics.
A várhatóan október elején sorra kerülő helyhatósági választásokon a komlóiak az elmúlt évek önkormányzati politikájának folytatásáról szavazhatnak. Policsnak és csapatának a négy évvel ezelőttihez hasonlóan nagyszabású tervei vannak a következő ciklusra: a város gúzsba kötő adósságállomány eltüntetése és a munkanélküliség radikális csökkentése után további külső források és beruházók Komlóra csábítása lesz a legfontosabb feladat, párhuzamosan a meglévő intézményrendszer megőrzésével és fejlesztésével.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hoppál Hunor a tévében pörköl oda a...
- A Mecsek IC-k esetében gyakran...
- Két hét múlva gyűjtögethetnek
- Visszaesik a hőmérséklet, borús...
- Halálos baleset a 6-os főúton
- Már az összes szolgáltatónál...
- Ilyen volt a húsvéthétfői, rendhagyó...
- Zárva Pécs legrégebbi zárszaküzlete -...
- Tizenhárom éve ölték meg Bándy Katát...
- Orbán Viktor: nem hagyjuk, hogy ukrán...

