Pogányi baleset: a Siemens szakemberei segítenek a magyar hatóságoknak a nyomozás során
2018. június 07. csütörtök 10:49

A Siemens szakemberei is vizsgálják a Pogány közelében lezuhant elektromos kisrepülőgép balesetnek az okait - adta hírül a Reuters brit hírügynökség.
Amint az már korábban megírtuk, tesztrepülés közben zuhant le Pogány közelében egy elektromos kisrepülőgép, a rendőrség nyomozást indított. Egy 61 és egy 42 éves férfi veszítette életét a balesetben.
A Siemens szakemberei segítenek a magyar hatóságoknak, ugyanis a gépet a német cég egyik villanymotorja hajtotta. A 410 kilós repülő géptestét a Magnus Aircraft Zrt. fejlesztette és gyártotta, a hajtásrendszert pedig a német Siemens mérnökei készítették. A Siemens nem tudta megnevezni, hogy mi okozhatta a baleset, azt közölték, hogy együttműködnek a magyar Közlekedési Hatósággal, a Légügyi Hatósággal és a helyi rendőrséggel.
A Siemens már több mint két éve együttműködik a Magnus magyarországi repülőgépgyártóval, az utóbbi években a repülőgépek villamos motorjainak kifejlesztésén dolgoznak, és két éve együttműködési megállapodást írt alá az Airbus-al is, az elektromos hajtású személygépkocsik meghajtására szolgáló rendszerek kifejlesztésére.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, kellemes napunk lesz hétfőn
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...
- Bánki Erik majd' negyven év után...
- Minden eddiginél korábban indul a MÁV...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Jön a ballagás, az anyák napja, jön a...
- Fesztiválbérletet is nyerhetnek a...
- Szakvezetéssel járhatjuk be ismét a...
- Ezen a napon robbant fel negyvenc éve...

