Plusz források panelfelújításra
2008. május 30. péntek 14:39

A pénzügyminiszterrel és a kormány többi tagjával arról állapodtak meg, hogy év közben is lehetőség van egyéb állami források átcsoportosítására, ha a 11,5 milliárd forintos keretösszeget meghaladó igény érkezne a tárcához - közölte Gyenesei.
Mint elmondta: számításai szerint idén mintegy 50-60 ezer lakás újulhat meg, míg a 4 éves program keretében összesen 220 ezer.
Amennyiben ehhez hozzávesszük a 2001 és 2007 között már elvégzett munkálatokat, elmondható, hogy a teljes hazai panellakás állomány fele korszerűsített lesz - tette hozzá a miniszter.
Gyenesei emlékeztetett, hogy az ÚMLP keretében 2008. szeptember 30., illetve október 31-ig panelrekonstrucióra, tűzvédelemre, a távfűtés szabályozására és kéményfelújításra lehet pályázni. A panelprogramban a maximális, lakásonként adható állami támogatás jelenleg 500 ezer forint.
MTI - MTI Fotó: Kálmándy Ferenc
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Őszre elkészül a Pécsi Harmadik...
- Ismét egyre több migráns próbál...
- Újra kérhetik az azonos összegű...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- A Pécsi Egyházmegye alapításának...
- Nevelőszülői képzést indít Baranyában...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Villámcsapás miatt vonultak ki a...
- Indul a Szamárfül Fesztivál: ingyenes...
- Elkezdődött a szarvasnász, jön a...