Péntekig „belebotolunk" az irodalomba

2009. május 11. hétfő 19:04

Péntekig „belebotolunk
Nem az elefántcsonttorony-művészeti felfogás jegyében szervezik a kedden startoló I. Pécsi Irodalmi Fesztivál. Péntekig a belváros több helyszínén ismerkedhetnek a pécsiek a közelmúlt és a kortárs magyar irodalom hazai kiválóságaival, köztük az oly régóta városunkba várt Esterházy Péter regényíróval (képünkön). A rendezvénysorozat az EKF hivatalos programja.

- Az volt a koncepció, hogy nem elsősorban az irodalmi estek közönségét célozzuk ezekkel a sokrétű és színes programokkal, hanem, hogy az irodalmi élményre való ráismerés lehetőségét biztosítsuk azok számára is, akik mindennapjainak nem szerves része az írott művészet - fejtette ki a Pécsi Újság.hu-nak Kőhalmi Andrea, a Művészetek és Irodalom Háza vezetője.

Mint mondta, az intézményük, illetve a Jelenkor Alapítvány által szervezett fesztivál programjainak gerincét főként szabadtéri könyv- és egyéb bemutatók, performanszok, valamint felolvasások és az írókiválóságokkal való beszélgetések jelentik. A három fő helyszín a Művészetek és Irodalom Házán kívül napközben a Sétatér és a Színház tér lesz, a nap végi - kávéházi esték - pedig a Trafikban kaptak helyet, ahol Parti Nagy Lajos és Háy János osztja meg gondolatait a jelenlévőkkel.

Rajtuk kívül a fesztivál vendégeként érkezik Pécsre Kukorelly Endre, Csaplár Vilmos, Tóth Krisztina, valamint Konrád György. Kőhalmi hangsúlyozta, a városba oly régóta várt Esterházy Péter is részt vesz a programsorozaton. A több irodalomtudós véleménye szerint a jelenlegi irodalmi kánon főhelyét elfoglaló író felolvasóestje csütörtök este fél nyolckor kezdődik a Művészetek és Irodalom Háza Fülep Lajos Termében.

Kőhalmi hozzáfűzte, elképzelésünk szerint igyekeznek a fent említett, már befutott írók mellett a tehetséges, „pályakezdő" alkotók számára is lehetőséget biztosítani.

Az I. Pécsi Irodalmi Fesztivál rendhagyó módon hivatalosan mégis egy fotókiállítással kezdődik, amelyen Burger Barna íróportréi mellett a focidresszben lencsevégre kapott alkotók lesznek láthatóak a Széchenyi tér 7-8. alatti kulturális intézmény Klubtermében - kedden 18 órától.

A rendezvénysorozat részletes eseményeit „Programok" rovatunk „ÍROTT SZÓ" c. alrovatában találhatják meg.


B. G. - Fotó: Origo