Pénteki baleset: egyelőre nem tudni, ki vezetett
2008. szeptember 01. hétfő 13:20
Hogy bizonyítottan ki vezette az autót, nem tudni, ezért a Pécsi Rendőrkapitányság egyelőre ismeretlen okozó ellen indított büntetőeljárást halálos közúti balest okozása miatt - közölte Zsobrák Péter, megyei sajtóreferens.
Az eddigi megállapítások szerint, a fiatalok Komló irányából Pécs felé haladtak, majd a városhatárhoz érve a jelzőtábla és a záróvonal ellenére egy személygépkocsi előzésébe kezdtek. Az előzést nem tudták befejezni, összeütköztek a szemből szabályosan érkező autóval, ami pedig a hátuljával a megelőzött járműbe csapódott.
A fiatalok négyen utaztak az autóban. Az ütközés következtében ketten kirepültek, egyik a volán mögül, a másik pedig a hátsó ülésről. A helyszínen az „anyósülésen" ülő fiatalember halt meg, egyedül ő kötötte be a biztonsági övét - emlékeztet a közlemény.
A két túlélő (18 és 21 éves) súlyos sérülésekkel fekszik kórházban, továbbra sincsenek kihallgatható állapotban.
A vétlen autókban nem voltak utasok, a két sofőr (53 éves és 37 éves) épségben megúszta a balesetet. Nem fogyasztottak alkoholt, irataik is rendben voltak, továbbá használtak is biztonsági övet. A járművekben több mint kétmilliós kár keletkezett.
A baleset körülményeit szakértők bevonásával tovább vizsgálja a rendőrség.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- Magyarország örömmel biztosít...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Rengeteget pénzt fizettek meg önként...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Durva viharok, jégeső csaphat le...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Kitüntetést vehetett át a...
- Frissen végzett rendőrök álltak...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...