Pénteken rendezik a Vállalkozók Napját Szentlőrincen
2018. május 22. kedd 14:07

Tavaly több mint száz szakember és érdeklődő vett részt a Baranya Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány (BMVK) akkor bemutatkozott új rendezvényén, a Vállalkozók Napján Szentlőrincen. Idén május 25-én tartják a találkozót, ahol kötetlenül, formalitásoktól mentesen beszélgethetnek a résztvevők a gazdasági élet szereplőivel, mellette lehetőségük nyílik a bemutatkozásra, üzleti kapcsolataik építésére. Ezúttal a foglalkozáspolitika és a versenyképesség témaköre áll majd a középpontban.
A BMVK megalakulása - 1991 - óta több területen segíti a baranyai vállalkozásokat. Tevékenységeik közé tartozik a mikrohitel program, a vállalkozói tanácsadás, a pécsi inkubátorház működtetése, valamint a Szentlőrinci Rendezvény Centrum működtetése.
A Vállalkozói Központ kiemelt célja, hogy a megyében és régióban működő vállalkozások számára, alapszolgáltatásai mellett információkat is nyújtson a piaci- és gazdasági környezet változásairól, különféle fejlesztési irányokról, uniós és hazai
forrásokról, trendekről.
Mindehhez kapcsolódóan tavaly hagyományteremtő szándékkal rendezték meg első alkalommal a Vállalkozók Napját.
- Már az első alkalom igazolta, van igény az ilyen kötetlen, de szakmailag tartalmas rendezvényekre, több mint száz érdeklődő és szakember volt jelen - nyilatkozta lapunknak Pohl Marietta, a BMVK ügyvezető igazgatója. - Az esemény egy olyan találkozási pont, ahol a résztvevők információkhoz juthatnak, közvetlenül is találkozhatnak a gazdasági élet szereplőivel és természetesen vállalkozásokkal is, akiket még nem ismernek, vagy éppen olyanokkal, akiket meg szeretnének ismerni - mondta. - Mindezzel egy olyan piaci űrt szeretnénk betölteni, melyre eddig
egyetlen regionális vállalkozásfejlesztő szervezet sem vállalkozott, felesleges formalitásoktól mentes kapcsolatépítési színtér, mely egyben kellemes időtöltésre is lehetőséget biztosít.
Vendégek, a kerekasztal felkért résztvevői:
- Idén ismét kiemeltünk egy kérdéskört, fókuszba helyezve a foglalkozáspolitika és a
versenyképesség nagyon időszerű témakörét, hogy látják ezt a gazdasági élet szakemberei és maguk a vállalkozások - tette hozzá.
A május 25-én esedékes rendezvény fő programja a fenti témakörben zajló kerekasztal beszélgetés, melyet ezúttal is kiegészít a rendezvényen megjelenő vállalkozások és partnerek találkozója, alkalmat adva a bemutatkozásra, eszmecserére, az egymással történő megismerkedésre és nem utolsó sorban a szakmai- és üzleti kapcsolatok építésére.
Pohl Marietta hangsúlyozta, a találkozó több mint egy egyszerű „klaszter-találkozó", hiszen nemcsak egy adott szektor vállalkozásainak képviselőit ültetjük egy asztalhoz, a gazdaság teljes vertikuma számára hozták létre a programot, mert úgy érezzük égető szükség van a régió vállalkozóinak összefogására és együtt gondolkodására, hogy vállalkozásaink állni tudják az egyre éleződő versenyt.
Idén is van lehetőség egyedi pavilon bérletére, melyben önállóan megjelenve be tudják mutatni a jelentkezők vállalkozásukat, szolgáltatásaikat. A rendezvényre regisztrációt követően lehet jelentkezni: http://vallalkozoknapja.bmvk.hu/regisztracio
A regisztrációs díj 12.000,-Ft+ ÁFA, ami tartalmazza a részvételi lehetőséget a kerekasztal beszélgetésen, az állófogadás- jellegű ebédet. Ezen felül minden regisztrált résztvevő ajándékba kapja „A Munka világa a 21. század elején" című idén megjelenő könyvet, Sebők Marianna szerkesztésében.
Képünk archív felvétel, a tavalyi rendezvényen készült.
(X)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szirénázó mentőautóval ütközött egy...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Vasárnap már ismét szükség lehet az...
- Szállást keres a Szentírás - Új...
- Megúszta a börtönt a kollégáit...
- Elismeréseket adtak át a mentők napja...
- Fiatal rablók tartották rettegésben...
- Megdőlt az országos hajnali...
- Pécsett rabolt három fiatal, Mohácson...
- Őri László: a baranyai gazdákra...