Péniszt rajzoltak hétfőn a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma falára
2022. október 24. hétfő 18:11

A Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma egyik végzős diákja vasárnap szólalt fel a fővárosi tüntetésen, ahol trágár szavakkal mondott beszédet (slam poetry-be csomagolva), amiben például a f*szomat bele, a f*szát szopja kifejezéséket is használta, valamint a keresztény iskolával kapcsolatos lesújtó véleményét is kifejezte. Iskolája igazgatója elhatárolódott tanulójuk felszólalásától, amire válaszul Böszörményi István szobrász a saját közösségi oldalának a tanúsága szerint a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium falára tette ki egy szöveget, amihez egy péniszt is rajzolt, számolt be róla a bama.hu.
A liberális oldal természetesen nagy örömmel fogadta a beszédet, ám az iskola igazgatója, dr. Nyisztor Zsolt napközben állásfoglalást adott ki, amelyben kijelentette az intézmény nevében, hogy „tiszteletben tartjuk a szabad véleménynyilvánítás jogát, ellenben elhatárolódunk tanulónk, Pankotai Lili 2022. október 23-i nyilvános felszólalásától. Messzemenően elutasítjuk annak minden, a keresztény értékekkel össze nem egyeztethető tartalmát és narratíváját".
Erre a városban magát csak „garázdának" nevező, a pécsi értelmiségi körökben jól ismert Böszörményi István szobrász a saját közösségi oldalának a tanúsága szerint a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium falára tette ki az alábbi szöveget, amihez egy péniszt is rajzolt.
„A f*szodtól határolódj el. Ne a helyetted tiltakozó diákodtól. Vesszen a klerikálfasiszta Orbán-rezsim!"
A teljes cikk elolvasható a bama.hu-n.
EQM - Fotó: Facebook
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Sulyok Tamás: nincs olyan ok, ami...
- Megszólalt a hantavírusról a...
- Komár, Demjén, Charlie és a többiek:...
- Már csak pár napunk maradt az...
- Két baranyai városban készülhetnek a...
- Továbbra sem látogatható az...
- Paprikajancsit rajzolt a NENYI-re
- Ősz derekán már fogadhatja az...
- Íme, a pécsi kocsma, a Tavasz, ahol...
- Gulyás Gergely: döntést hozott a...

