Pécsre is számít a lipcsei műemléki szakkiállítás
2008. március 26. szerda 16:04
Hangsúlyozta: kíváncsiak arra, mit állít ki Magyarország, milyen különleges dolgokat tud kínálni a műemlékvédelem területén, de várják annak dokumentálását is, mit tesz az ország a műemlékek megóvása érdekében. Hozzátette: a 8. alkalommal rendezendő lipcsei rendezvényen Magyarországnak intenzív prezentációra lesz lehetősége.
Deme Péter, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) társadalmi kapcsolatok igazgatóságának vezetője elmondta: 2006-ban kérte fel a "denkmal" Magyarországot arra, hogy a 2008-as rendezvény díszvendége legyen. Magyarország 2 standon, összesen mintegy 300 négyzetméteren mutatkozik be Lipcsében.
Beszámolt arról, hogy a tervek szerint fotókat állítanak majd ki, de videofelvételekkel és televíziós műsorral is bemutatják Magyarországot. Deme Péter a KÖH nevében kifejezte, hogy számít Pécs, mint Európa 2010-es kulturális fővárosa, Budapest, valamint a tájházak megjelenésére a lipcsei vásáron. Az igazgató reményét fejezte ki, hogy a látogatók meggyőződnek arról, "Magyarországon is van mit nézni".
Ulrike Lange a tájékoztatón megemlítette azt is, hogy az idén a németországi Hessen lesz a rendezvény partnertartománya, Magyarország mellett a vásáron részt vesz Franciaország, Olaszország, Oroszország, valamint Lengyelország is.
Kifejtette, hogy az információ, a továbbképzés és a nemzetközi tapasztalatcsere fórumaként a "denkmal" igényes szakprogramot kínál a látogatóknak, lesznek egyebek mellett kongresszusok, konferenciák, szimpóziumok, előadások, kooperációs börze.
A zártkörű kongresszusokon többek között az energiaellátás korszerűsítésével, a faépítészettel, az acéllal mint anyaggal, az üvegrestaurálással, a kastélyok és kertek hasznosításával foglalkoznak.
A fórumokon, melyekhez tematikus kiállítások kapcsolódnak, szólnak egyebek mellett az agyag- és vályog építészetről is. A vásáron az építőipari alapanyagok mellett többek között vegyipari termékeket, hagyományos és történelmi alapanyagokat, kézműves termékeket állítanak ki.
Ulrike Lange beszámolt arról is, hogy a vásáron a nemzetközi zsűri 10 kategóriában ítéli oda a "denkmal" aranyérmét, amellyel az európai műemlékgondozásban mutatott kimagasló teljesítményt jutalmazzák.
A vásárt 1994 óta rendezik meg Lipcsében. A nemzeti és nemzetközi szakértők szakmai találkozóján a restaurátorok, építészek, tervezők, építőmérnökök mellett műemléki szakhatóságok, művészettörténészek, politikusok, építőanyag-gyártók, építtetők, valamint beruházók és tulajdonosok is részt vesznek.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Három hónapja nem találnak egy...
- Százmilliókat fizettek meg önként a...
- Mellár Tamás bejelentette, nem indul...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Mohács könyékén is erdőlátogatási...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Mentesítő busz is közlekedik a Pécsre...
- Gyász: hosszú betegség után elhunyt...
- Elkezdődött a szarvasnász, jön a...