Pécsiek is voltak Afganisztánban

A pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskolán végzett fiatalember egy olyan küldöttség tagjaként utazott Afganisztánba, amelynek az volt a feladata, hogy feltérképezze az ottani állapotokat, felmérve, hogy miként lehetséges a háború dúlta ország újjáépítése, önellátó gazdaságának kialakítása.

A kint töltött egy hónap során a szakemberek adatokat és információkat gyűjtve számos helyen megfordultak, a fővároson, Kabulon át az ominózus Baghlan tartományig, ahol egyébként a magyar újjáépítési alakulat is állomásozik.

A fővárosban erősen érezhető a volt Szovjetunió hatása: széles sugárutak, szocreál panelházak, szürke minisztériumi épületek mellett szembetűnő a kopár vidék, amely főleg a volt kommunista állam nagyüzemben végzett erdőirtási mániájának köszönhető.

Ádám szerint vegyes a kép az országról, hiszen a hihetetlen szegénység mellett megtalálható mindaz, ami a fejlett nyugati világ jelenlétét jelzi: szórakozóhelyek, bevásárlóközpontok, bordélyok ugyanúgy léteznek, mint a korrupció, ami talán az egyik legnagyobb gondot okozza a különböző nemzetek által Afganisztánba küldött segélyszervezetek tevékenységét illetően.

Ádám amondó, hogy a helybéliek rendkívül barátságosak, amellett ügyesen alkalmazkodtak a kialakult helyzethez. Meglepő módon sokan beszélnek angolul, eszesek, látszik, hogy élni akarnak, de nem tudnak kitörni megszokott életükből. Gyorsan növekszik a lélekszám, a harmincmilliós népesség fele tizennyolc év alatti, a lakosság gyakorlatilag a nemzetközi segélyszervezetek adományaiból és forrásaiból él.

Egy, a helyi viszonyokat nem ismerő külföldi számára számos jótanács adható: ne nagyon közlekedjen taxival (a legtöbbjüket a kosz tartja össze), ne vegye elő fényképezőgépét vagy kameráját, mert abban a pillanatban potenciális terroristát látnak benne (korábbi merényletek elkövetési módjaiból okulva), mindig legyen nála az ellenőrző pontoknál a számára elkészített, személyazonosságát igazoló irat (lásd az előbb említetteket), valamint rendszeresen legyen a keze ügyében gyertya és dezodor (az áram- és vízszolgáltatás gyakori kimaradozása miatt).

Összességében elmondható, hogy sok pénzt emészt fel a biztonság, emellett pedig a legnagyobb probléma az, hogy koordinálatlan a különböző segélyszervezetek tevékenysége, nincs kialakított egységes koncepció a végrehajtandó feladatokat illetően - sőt, még egységes szabványrendszer sincs, amely alapján például a különböző létesítményeket (kórházakat, iskolákat) megépíthetnék. És hát ne feledkezzünk meg a legnagyobb problémáról: a tálibok megalkuvást nem tűrő hazafiasságáról.

H. L. B.