Pécsi művészek mutatkoznak be Újdelhiben
2008. február 10. vasárnap 18:29
A 13 művész több mint 60 alkotása Pécsről, a 2010-es Európa Kulturális Fővárosából érkezett, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karáról.
Lázár Imre, a Delhi Magyar Tájékoztatási és Kulturális Központ igazgatója elmondta az MTI-nek, hogy a mester és tanítvány viszonyon keresztül mutatja be a tárlat a magyar kortárs képzőművészetet, a különböző irányzatok széles panorámáját nyújtva a Magyar Masala - Fókuszban a magyar kultúra nevű program keretében Indiában.
A kiállítás kurátora, Szepes Hédi megjegyezte, hogy műfajában és stílusában igazán a sokféleség uralja a bemutatót, amelyen festmények, szobor, grafikák, videó művek, fotók láthatók. Bencsik István, Pincehelyi Sándor, Tolvaly Ernő, Hop-Halász Károly, Lantos Ferenc mesterek és tanítványaik: Varga Ferenc, Somodi Péter, Varga Rita, Orosz Klára, Palatinus Dóra, Losonczy István, Gyenis Tibor és Keserue Zsolt műveit csodálhatja meg az indiai főváros közönsége.
Ez a kiállítás előzőleg a 6,5 millió lakosú Bangalorban, Karnátaka dél-indiai állam fővárosában volt látható, rengeteg látogatót vonzott és fölkeltette a média érdeklődését is. India harmadik legnépesebb városának szinte valamennyi napilapja fényképes, elismerő hangú tudósításokban számolt be a magyar képzőművészek tárlatáról.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hatalmas kígyóhoz riasztották a...
- Ha ilyen virslit vett az Aldiban, meg...
- Idén is megrendezik a Pécsi...
- Úrnapját ünnepelték a bátai Szent Vér...
- Napról napra csökken a Duna...
- Beleszédülünk, úgy megvariálják...
- Két autó ütközött Pécsett, mentőre is...
- Már a vaskorban is készítettek...
- Amikor még Ady és Kosztolányi járt...
- Schőnberger Krisztián lett idén az Év...