Pécsi kislány lett a Sztárpalánta felfedezettje
2009. március 23. hétfő 12:20
Ekkor a könnyűzenei kategóriában továbbjutott többek között Édelmann Szofi tizenkét éves tanuló, a Janikovszy Éva Általános és Művészeti Iskola növendéke, felkészítő tanára, Büki Richárd közreműködésével.
Március 21-én az ország nyolc helyszínéről bejutott gyerekek mutathatták be tehetségüket Budapesten, a Csillebérci Szabadidőközpontban. Az országos döntő egyértelmű pécsi sikert hozott. Édelmann Szofi külön erre az alkalomra szánt folk-jazz-rock produkciójával - amelyet Büki Richárd készített, tanított be és kísért gitáron,- varázsolta el a zsűrit és közönségét.
Mint megtudtuk, a pécsi kislányt könnyűzenei kategóriában arany fokozatú elismeréssel jutalmazták, amellett, hogy szintén neki ítélték a tehetségkutató különdíját, illetve lehetőséget biztosítottak a számára egy válogatás CD-n való közreműködésre is. Édelmann Szofi meghívott fellépőként vehet részt a június 6-án azon a Csillebérci Szabadidőközpontba szervezett gyereknapi koncerten is, amelyen a United zenekar is fellép.
EQM
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A meg nem született gyermekekre...
- Ismét Kollár Lajost választották a...
- Lerobbant a mozdony, pótlóbuszt...
- Váltóhiba miatt késnek a vonatok a...
- MMS-cseppek: a hatóságok szerint nem...
- Jöhet egy kis nosztalgia? Pécsi...
- Motoros balesetezett a 6-os főút...
- Megtaláltuk Pécs egyetlen...
- Horvátország leghosszabb hídján is...
- Vigyázzunk az úttesten átkelő...