Pécsi fejlesztés: akár felére is csökkenthető a benzinfogyasztás?
2011. október 04. kedd 18:56

Ugyan a benzint nem helyettesíti, de az üzemanyag-fogyasztást jelentősen csökkenti az a pécsi fejlesztésű berendezés, állítják az ötletgazdák, melynek már az értékesítése is elkezdődött. Az autóba épített szerkezet a vizet hidrogénre és oxigénre bontja, melyek a benzinnel együtt kerülnek a motor égésterébe. A beszerelés díját is számolva, körülbelül 120-150 ezer forintért juthatunk hozzá a kütyühöz, a fejlesztők számítása szerint a befektetett összeg nagyjából húszezer kilométer után megtérül.
Egy, már korábban is létező ötletet fejlesztettek tovább a szakemberek, amelynek köszönhetően a hagyományos üzemanyag egy részét vízzel pótolhatjuk.
- Eredetileg úgy terveztük, hogy a pécsi műhelyben csupán a szerkezet beépítésével foglalkozunk majd, viszont csak olyan berendezésekre bukkantunk, melyeket alacsony hatékonyságuk miatt nem érte meg forgalomba hozni. Inkább úgy döntöttünk, kifejlesztjük a sajátunkat - mesélt a kezdetekről Györgye Norbert (képünkön), a pécsi csapat egyik fejlesztője.
A munkának fél éve ért be a gyümölcse, ekkor került ugyanis piacra az első, saját fejlesztésű szerkezet. Azóta körülbelül nyolcvan berendezés talált gazdára.
A cégnél azt mondják, az eszköz jó befektetés.
- A beszerelés költsége a motor méretétől függ. Az 1.5-ös modelleket körülbelül százhúszezer forintért látjuk el a szerkezettel, a háromezer köbcentist pedig nagyjából százötvenezerért.
Kisebb fordulatszámon használva, úgymond öreguras vezetés mellett nagyobb a megtakarítás mértéke, sportosabbnál valamivel kisebb.
- Számításaink szerint a vegyes vezetési stílusnál körülbelül két olajcserén belül, tehát 18-20 ezer kilométer után megtérül a befektetés. Mértünk már közel ötvenszázalékos fogyasztáscsökkenést is - állítja Györgye Norbert.
A szerkezet egy körülbelül háromliteres tartályból, az úgynevezett hidrogéngenerátorból és egy szűrőből áll. Mint azt a cég képviselője munkatársunknak mondta, a beépítés nem jár jelentős átalakítással, a berendezés könnyen ki is szerelhető.
- Desztillált vízhez a nagyobb áruházakban is hozzá lehet jutni, nagyjából száz forintba kerül egy liter, amelyből 1866 liter gázt tudunk előállítani. Ennyiből pedig egy kisebb autó akár ezer kilométert is megtehet.
Hozzátette: az autógyárak egyelőre nem partnerek a technológia elterjesztésében, így a világhínévre még várniuk kell...
Palotás P. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- CPAC Hungary - Orbán Viktor: Brüsszel...
- Csak akkor érvényes a szavazólap, ha...
- Döglődik-e a bolognai rendszer?
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- A Baranyában medvehagymát gyűjtők...
- Kiderült, hány sasmadár lakja a...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Tükörképükre támadó madarakra...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Roppant idegesítő, hogy alig pár...

