„Pécsi Érték Nekem"- kiállítás a vasútállomáson
2016. március 19. szombat 10:48

„Pécsi Érték Nekem" címmel hirdetett fotópályázatot tavaly a Pécsi Értéktár Bizottság, melyre több száz pályamű érkezett. A kiállítást Őri László alpolgármester nyitotta meg.
Őri a kiállítás előzményeit felidézve hangsúlyozta, hogy évekkel ezelőtt az ő kezdeményezésére a nagyvárosok közül elsőként éppen nálunk Pécsett alakult meg a helyi értéktár bizottság. A testület másfél éve Decsi István vezetésével végzi az akkor megkezdett gyűjtőmunkát, amelynek célja a pécsi értékek összegyűjtése, bemutatása.
Az elmúlt években közösen végzett munka sikerét jelzi, hogy a Pécsi Értéktár Bizottság által kiírt fotópályázatra több mint 300 pályamunka érkezett. A városvezető a kiállítás helyszínére utalva hozzátette, pécsi polgárként, a vasútállomás és környéke önkormányzati képviselőjeként is büszkeséggel tölti el, hogy hosszú évek után végre sikerült teljesen felújítani Pécs egyik emblematikus épületét.
„A tavaly másfél milliárdból felújított, régi pompájában tündöklő főpályaudvar a város kapuja, a városba érkező turisták ezt az épületet látják meg először, ezért nem is lehetne jobb helyen a pécsi értékeket bemutató fotókiállítás."- mondta megnyitó beszédében a város kultúráért felelős alpolgármestere.
Tihanyvári Dóra a Pécsi Értéktár Bizottság képviselője, a jelenlévőkhöz fordulva bejelentette, hogy a bizottság továbbra is várja a javaslatokat, a pécsi értékekre vonatkozóan, hiszen szülővárosunk, Pécs, olyan gazdag épített környezeti, szellemi vagy éppen természeti értékekben, amelyről mi itt élők is hajlamosak vagyunk megfeledkezni a mindennapok rohanó világában, éppen ezért fontos hogy ezeket az Értéktárba egy helyre összegyűjtsük.
A kiállított képek, személyes inspirációk és benyomások alapján mutatják be Pécs épített,
természeti, szellemi értékeit, ezek között szerepel két képen is a Főpályaudvar.
Forrás: Pécs önkormányzata
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hűvös éj után napsütéses napunk lesz...
- Megúszta a börtönt a kollégáit...
- Dobrev Klára úgy érzi, eljött az ő...
- Szállást keres a Szentírás - Új...
- Fiatal rablók tartották rettegésben...
- Több mint egy hónapja hiába keresnek...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Magukat rendőrnek álcázva csapott le...
- Tíz éve ásták meg a pécsi labdarúgás...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...