Pécsi Balett: újratöltve

2007. október 28. vasárnap 01:05

Pécsi Balett: újratöltve
Telt házas előadások és ismét sikerek jellemzik a Pécsi Balettet, hazánk legnagyobb hagyományokkal rendelkező vidéki társulatát. A nemsokára Moszkvában is fellépő csoport két éve megválasztott igazgatója szerint újra esélyük van bekerülni a táncélet nemzetközi vérkeringésébe is.

Lassan fél évszázada működik a Pécsi Balett, amely Magyarország első modern balett együtteseként még 1960-ban alakult, Eck Imre vezetésével. A ma társulata igyekszik a múlt nyomdokain haladni, amit mi sem mutat jobban, minthogy a minap óriási közönségsikert hozó nemzetközi tánctalálkozót szervezett a csoport. A balett fejlődésének oroszlánrésze a két éve kinevezett igazgatónak, a fővárosból vidékre érkező Vincze Balázsnak köszönhető.

Az „Év előadóművészének" nemrég megválasztott táncművész széles rétegek befogadására alkalmas balettet hozott létre Pécsett, s szakított a klasszikus előadásmóddal. „A nagyszínházi produkcióknál be kellett látnom, hogy nem a szakma, hanem a közönség elvárásának kell megfelelnem, ha sikert akarok elérni" - mondja az alig harmincegy éves igazgató, akinek dolgát idén a színházat sújtó hatvanmilliós elvonások is nehezítik.

A Notre-Dame-i toronyőrrel és a Bonnie és Clyde-dal immár több éve turnézó társulat vezetője elmondta, hogy a győri és a szegedi mellett harmadik nagy vidéki társulatként működő Pécsi Balett egy hónap múlva a Spartacus 2076 bemutatójával kezdi az évadot, amelytől a darabot koreográfus-rendezőként jegyző Vincze Balázs egyértelműen a sikerek folytatását reméli.

- Amikor 2005-ben kineveztek igazgatónak észrevettem, hogy a zene segítségével tudjuk elérni leginkább a közönség széles rétegeit, azóta ezt tekintem elsődlegesnek: a Spartacus esetében így modern mai zenét, s nem a közismert Hacsaturján muzsikát használjuk a fiatal kultúrabarátok megtartása érdekében - mondja.

A sikereket jellemzi, hogy a többi vidéki társulattal szoros kapcsolatot ápoló, s lassan az önállósodás útjára lépő csoport jövő nyárra a balett fellegvárába, Moszkvába kapott meghívást. „Szeretnénk bekerülni az európai vérkeringésbe, s erre a fesztiválok tökéletesen alkalmasak. A kölcsönös meghívásokkal újra nevet, s elismerést szerezhetünk magunknak, amely az elmúlt időszakban nem látott lehetőséget teremthet a Pécsi Balett számára" - teszi hozzá az igazgató.

EQM