Pécsi Balett: leválnának
2008. július 29. kedd 21:40

Mint nemrégiben beszámoltunk róla (lásd kapcsolódó írásunkat jobbra), a szakmai munka és a gazdálkodás részleteit is feltárja és értékeli egy budapesti tanácsadó cég, amelytől szeptember végére szakértői anyagot rendelt az önkormányzat a Pécsi Nemzeti Színház (PNSZ) átvilágítása céljából.
Az ötmillió forintba kerülő vizsgálatok természetesen kiterjednek a teátrum tagozataira, így a Pécsi Balettre is.
Óriási siker a Szabadtérin
Az utóbbi néhány évben ismét egyre sikeresebben szerepel a Pécsi Balett, amit a növekvő közönségszám is mutat. Idei premierjük, a Spartacus óriási elismerést váltott ki a szakmából és a közönségből egyaránt. Az idei Pécsi Szabadtéri Játékokon minden előadásuk telt ház előtt zajlott, amire az utóbbi nyolc évben nem volt példa.
Vincze Balázs igazgató bízik benne, hogy a fővárosi cég végre papíron is bebizonyítja azt, amiről a társulat vezetőjeként ő már hosszú idő óta beszél. A balett alulfinanszírozott, s a minőségi munkához mielőbbi szerkezetátalakításra van szükség a színház keretein belül.
Az igazgató lapunk kérdésére utalt rá: amellett, hogy a készülő új színháztörvény logikussá teszi majd az önálló intézmény megalakítását, lehetőségük lenne pályázati-, vagy a Nemzeti Kulturális Alaptól érkező támogatások lehívására is. Szerinte a Pécsi Balett mozgástere így jelentősen növekedne, hiszen egy egyedi arculattal új szponzorokat is fel tudnának kutatni.
Jelenleg ugyanis meglehetősen korlátozottak a balett szakmai és anyagi lehetőségei - belső támogatásuk Vincze szerint mostoha. Az évenkénti két bemutató közül például csak az egyik felét finanszírozza a PNSZ, a többi pénzt a társulatnak kell előteremtenie, holott a prózai darabok bemutatóit száz százalékban állja a teátrum.
Vincze szerint több mód is van az önállósodásra: a Győri Balett példáját említve szerinte elegendő az is, ha csak gazdaságilag jön létre az új szervezet, s munkáját továbbra is a nagy intézmény keretei között végzi. Szegeden ellenben olyan szerződést kötött a balett a várossal, hogy negyvenmillió forintért cserébe tizenöt előadást kell produkálniuk a helyi színházban.
Az igazgató egy-két éven belül a fentiekhez hasonló változtatást szeretne és, mint mondja, 2010-re létrejöhet az önállósodás is.
Képünkön Vincze Balázs, igazgató, előadás közben.
Korb Zoltán - Fotó: Pécsi Balett
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Meggyilkoltak egy kéthetes csecsemőt...
- Nézze meg, milyen időjárásra...
- Őszi stíluskalauz férfiaknak –...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- A koronavírus-fertőzések számának...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Két baranyai, kiváló tűzoltót is...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Frissen végzett rendőrök álltak...