Pécsi Arcok - Herczeg Adrienn: új védjegy lenne születőben?

2008. május 11. vasárnap 21:43

- Közkedvelt színművész, imádja a közönség. Hat darabban játszik Pécsett ebben az évadban és Sas Tamás is rendezte már két sikeres filmben. Van valami titka?
- Sok munka. Meg kell dolgozni a sikerekért, hiszen egyik jó szerep adja a másikat. A folyamatos jó teljesítmény mindig továbblendíti az embert - talán ennek is köszönhetem, hogy ebben az évadban hat darabban játszhatok. A filmeknél szerencsém volt , hiszen vidékről meglehetősen nehéz, sőt, szinte lehetetlen bekerülni a pesti mozis klikkbe. Sas Tamás bizalmat szavazott, s úgy tűnik, a továbbiakban is lehet közös munkánk.

Névjegy

Herczeg Adrienn 1978-ban, Balassagyarmaton látja meg a napvilágot, de élete egy kicsiny faluban, a szlovák határ menti Nagyorosziban indul. A kezdetektől színésznek készül, bár a családi környezet kissé eltérő: szülei és nővére is a katonai pályát választotta.
Tizennyolc évesen felvételizik a Színművészeti Főiskolára, ám többszöri próbálkozás után csak az ezredfordulón nyer bebocsátást. Hegedűs D. Géza osztályában végez 2004-ben, s már gyakorlatát is Pécsett tölti - Balikó Tamás igazgató állandó állást biztosít neki, miután a Három nővérben Natasa szerepében kiválóan domborít. A pécsi színház egyik legfoglalkoztatottabb művésze, idén hat darabban - A képzelt betegben, a Hyppolitban, az A Hülyéjében, A nép ellenségében, az Anconai szerelmesekben és a Dühöngő Ifjúságban látjuk, láthattuk.

- Sokféle szerepben tette le névjegyét, de szerintünk mégis a nagyvilági női karakter megformálásában lubickol. Műfaj, kedvencek?
- Alapvetően prózai színésznőnek tartom magam, de a sors úgy hozta, hogy zenés darabokban is szerepet kaphattam - a közönség többsége ebből ismer és talán szeret. A karakterek esetében való igaz, hogy szeretem az igazi nőt alakítani, de azt is megjegyzem: a tényleg nagy szerep szerintem az, amely sokrétű, összetett személyiségek megformálására kényszerít. A legújabb darabunkban, "A képzelt betegben" a szolgálólány éppen ez a karakter. Ebben a szerepben meg tudom mutatni azt, ami legfőképp jellemez színészként és emberként. Az ilyen erős individuumok alakítása erőt is ad a további munkáimhoz.

- Kitartását nem érheti kritika, hiszen a színművészetinek többször futott neki. A színitanodák világában miért volt ez olyan fontos?
- Én egy egyszerű falusi lány vagyok. Úgy járt az eszem, hogy aki színész akar lenni, annak a főiskolára kell mennie, és slussz. Katonai családból származom, de kisgyerek korom óta a színpadra vágytam: a falumban egyedül a tévében láttam színdarabot, de beleszerettem. Különösen extrovertált típus voltam már akkor is. Szüleim ezt korán észrevették, mert az adásmentes hétfőkön beálltam a tv elé, és produkáltam magam a családnak, vagy éppen népdalokat adtam nekik elő. Így maradtam. És tudtam: ha egyszer bejutok a harmadik rostára, felvesznek a főiskolára - így is lett, miután két évig már stúdióztam Miskolcon.

- Észak-Dunántúl, Miskolc. Hogyan jött Pécs a képbe például Budapest helyett?
- Sohasem voltam főváros-centrikus, s nem akartam görcsösen pesti színházhoz menni. A jó színházcsinálás nem helyhez kötött. Balikó Tamás hívására érkeztem, s nem bántam meg, hogy itt ragadtam. Rettentő jól éreztem magam e négy év alatt a városban, ráadásul itt fokról fokra csiszolhatom magam. Rengeteg lehetőséget kapok. Soha nem fordult meg a fejemben, hogy el kellene hagynom Pécset, családot is itt szeretnék alapítani.

- Ezek szerint láthatáron a gólya?
- Ott azért még nem tartunk, bár férjemmel beszélgetünk a gyermekről. Úgy gondolom, ez a négy év nekem nem volt elég arra, hogy már most hosszabb időt tudjak színház nélkül tölteni. De biztos eljutok oda, hogy azt mondom: jöhet a gyerek, bármi lesz velem utána.