Pécsett mutatják be a Vakondok 4 című filmet
2017. március 28. kedd 11:30

A 80-as, 90-es évekbeli magyar videojáték világsikereket bemutató Vakondok 4 - Végigjátszás című filmet április hatodikán Pécsett is bemutatják az Apolló Moziban.
A film betekintést nyújt a vasfüggöny mögötti Magyarországra, ahol már a 80-as évek elején szervezett videojáték-fejlesztések folytak, miközben a világ többi részén még főleg csak otthoni hálószoba-fejlesztőkről beszélhettünk. A magyar fejlesztők munkáit szinte az egész világ ismerte, olyan kiadók adták ki a magyar játékokat, mint például a Commodore, Virgin, Activision, Sony. 1984-ben a The Times arról számolt be, hogy "...a nyugati játékboltok letakarítják polcaikat, hogy elférjenek rajtuk a magyar játékok...".
A Matusik Szilárd által rendezett filmben közel 50 megszólaló mesél a korai fejlesztések körülményeiről, kihívásairól, sikereiről. Az első magyar videojáték-fejlesztők, mint például Mérő László mellett több neves angol érintett is megszólal. Például Ian Livingstone, aki a Fighting Fantasy (itthon Kaland Játék Kockázat) címen megjelent könyveinek köszönhetően került kapcsolatba magyar fejlesztőkkel még a 80-as években. Később az Eidos elnökeként pedig már olyan játékok létrejöttét felügyelte, mint például a Tomb Raider vagy a Hitman. A film második felében a 90-es évek magyar sikerei is bemutatásra kerülnek.
A filmet olyan világhírű játékfejlesztők méltatták már, mint például Louis Castle, a Westwood Studios társalapítója (Dune II / Command & Conquer / Red Alert), vagy Chris Taylor a Total Annihilation, Dungeon Siege és a Supreme Commander tervezője. Április 6-án pedig a pécsi közönség is megnézheti a filmet.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Egy sebész a műtőben villogjon, ott...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...

