Pécsett is érezhető volt a horvátországi földrengés, szerencsére nem okozott károkat
2018. június 07. csütörtök 11:35

Földrengés rázta meg csütörtök reggel a horvátországi Slavonski Brod térségét, személyi sérülésről és anyagi károkról nem érkezett jelentés, de a földmozgást érezni lehetett Magyarország és Bosznia területén is.
A horvát szeizmológiai intézet a Richter-skála szerinti 3,8-as fokozatúra becsülte a földrengés erejét. A földmozgás központja a boszniai határnál fekvő várostól 15 kilométerre délnyugatra volt, és egy jóval kisebb utórengés követte.
A Jutarnji List című horvát lap szerint a földrengés riadalmat keltett, de károkról és sérültekről nem érkeztek hírek. Szemtanúk szerint megremegtek az épületek és a bútorok. Egyes iskolákból kimenekítették a tanulókat, elővigyázatosságból távol kellett maradniuk az iskolaépületektől.
A földrengést magyar területen is érezni lehetett - közölte az MTI-vel a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Geodéziai és Geofizikai Intézete. Tájékoztatása szerint a földrengés ereje a Richter-skála szerint 4,1-es erősségű volt, és a bejelentések szerint többen érezték Pécs környékén is.
MTI - Fotó: Pixabay
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, kellemes napunk lesz hétfőn
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...
- Bánki Erik majd' negyven év után...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Minden eddiginél korábban indul a MÁV...
- Jön a ballagás, az anyák napja, jön a...
- Fesztiválbérletet is nyerhetnek a...
- Szakvezetéssel járhatjuk be ismét a...
- Ezen a napon robbant fel negyvenc éve...

