Pécsett is bemutatkozik a családi szabadidős játék, a Disc Golf
2011. május 03. kedd 14:14
Éves szabadidősportos programja (Felkészülni, vigyázz, rajt!) következő állomásaként, május 14-én egy nemcsak Pécsett, de hazánkban is újdonságnak számító eseménnyel rukkol elő a Pécsi Sport Nonprofit Zrt.
A Disk Golf a tengeren túlon, illetve Nyugat-Európában már hosszú évek óta népszerű szabadidős sportjáték, egyik legnagyobb erénye a kortalansága, vagyis, hogy akár az ovisok is együtt játszhatják nagyszüleikkel, és mindenki egyformán örömét leli benne.
A játék egyetlen mondatba foglalt fő szabálya, hogy - a golfhoz hasonlóan - adott kiindulópontról kell a (frizbi jellegű) korongot a lehető legkevesebb dobásból a célterületre, azaz a célkosárba juttatni. A golfnál viszont természetesen összehasonlíthatatlanul olcsóbb, hiszen nem igényel speciálisan előkészített terepet, akár egy focipályán, parkban, játszótéren is fölállíthatóak a játékhoz egyedül szükséges kellékek, a kosarak.
A szervezők május 14-én, 9-13 óra között (bármikor folyamatosan, azaz nem egy 9-kor elkezdett és 13 óráig tartó „meccsel") mindenkit várnak a pécsi Verseny utcai Várkői-stadionban, aki fogékony az újra, és kellemesen sportosan szeretné a szombat délelőtt egy részét eltölteni. (A részvétel ingyenes, a különben egyszerű szabályokkal a helyszínen mindenki gyorsan megismerkedhet).
Egyénileg és csapatban is lehet nevezni, utóbbi kategóriában így elsősorban diákcsoportok részvételére számítanak a szervezők. A versenyek helyezettjeinek díja egy-egy Disk Golf korong, míg a legtöbb tanulót mozgósító iskola egy 50 ezer forint értékű Disk Golf felszerelést (kosarat) kap.
Nevezés a helyszínen, vagy előzetesen Németh Károly sportszervezőnél a [email protected] e-mail-címen. Bővebb információ: www.diskgolf.hu
Forrás: Pécsi Sport Nonprofit Zrt.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Heves zivatarok, jégeső csaphat le...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Két baranyai tóba is érkezett...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...
- Farkas Bertalan és Kapu Tibor kapta a...
- Európa legnagyobb műsorával készülnek...
- Családi fesztivállal, ünnepi...
- Így ünnepelték Szent István...
- Állatorvosi ügyelet az ünnepen...