Pécsett a Lánc utcai parkban emlékeznek a roma áldozatokra
2012. augusztus 01. szerda 14:21
A holokauszt roma áldozataira emlékeznek csütörtökön országszerte, így Pécsett is. Történészek több tízezerre teszik azoknak a magyarországi romáknak a számát, akik a holokauszt áldozataiként koncentrációs táborokban haltak meg a második világháború során.
Pécsett a Lánc utcai parkban lesz koszorúzás és megemlékezés 17 órától a cigány holocaust emlékműnél. Az ünnepségen beszédet mond Nagy Csaba alpolgármester.
A fővárosban a Holokauszt Emlékközpontban csütörtök délután tartanak megemlékezést; beszédet mond Hölvényi György, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, a Raoul Wallenberg Emlékbizottság tagjai közül Schiffer András, az LMP országgyűlési képviselője és Balogh András (MSZP), továbbá Izsák Rita, a Tom Lantos Intézet igazgatója.
A megemlékezést lezáró mécsesgyújtás és zenei műsor után a résztvevők csatlakoznak a hagyományos koszorúzáshoz a Roma Holokauszt Emlékműnél a IX. kerületi Nehru parton.
Az emlékműnél rövid beszédek hangzanak el, ökumenikus ima lesz, majd neves roma művészek, állami és civil szervezetek, illetve a magyarországi nagykövetségek képviselői is elhelyezik a megemlékezés koszorúit.
A Cigány Világszövetség kongresszusának határozata alapján 1972 óta emlékeznek meg a világ számos országában arról, hogy 1944. augusztus 2-án éjjel az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban néhány óra alatt több mint háromezer roma embert gyilkoltak meg.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Újabb öt évig Horváth Zsolt vezeti a...
- Maradnak a felhők, de picit...
- Nézőpont: erősödött a Fidesz, nő a...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Több mint tizennyolcezren...
- Óriási diadal: a pécsi havi-hegyi...
- Így vert át a palánkon egy pécsi...
- PTE: közösségi adatgyűjtés indul...
- Részeg siheder rendezett ámokfutást...

