"Pécs nem lesz kész 2010-re"
2008. március 31. hétfő 22:24

Úgy vélte, az önkormányzatokért felelős minisztérium sem bújhat ki a felelősség alól, gyors és határozott intézkedések kellenek, hogy az ország jó híre ne szenvedjen csorbát.
Halász János, Debrecen alpolgármestere szerint ma már az a kérdés, hogy 2010 január 1-jén elkezdődhetnek-e a programok, vagy a kormány alkalmatlansága, tehetetlensége miatt jelentős lesz-e a csúszás.
Újhelyi István válaszában leszögezte: a pécsi projektet ne azért támadja valaki, mert Debrecen alpolgármestere. Mint mondta, Pécs polgármesterével és az oktatási és kulturális tárca miniszterével is egyeztetett a programról, és ennek alapján kijelenthető: minden projekt megvalósul, hiszen a magyar kormány elkötelezett a pécsi projekt iránt.
Hozzátette: ahhoz felelős kormány nem járulhat hozzá, hogy olyan tervek valósuljanak meg, amelyek a projekt lezárást követően már nem lennének gazdaságosan fenntarthatók.
Halász János közölte: a válasz semmitmondó volt, ezért nem fogadja el. Az Országgyűlés 162 igen, 109 nem, egy tartózkodás mellett elfogadta az államtitkár válaszát.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mellár Tamás bejelentette, nem indul...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Mentesítő busz is közlekedik a Pécsre...
- Mohács könyékén is erdőlátogatási...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Gyász: hosszú betegség után elhunyt...
- Elhunyt Tolnai Márta pécsi...
- Jön a vénasszonyok nyara, de ezt...
- Újra kérhetik az azonos összegű...